Tanár – diák kapcsolat magánének-oktatásnál

Altorjay Tamás

Történeti áttekintés

 Farkas (1907) egyszerre több növendék jelenlétét javasolja az órán. Kiemeli az elemzés és az önkritika fejlesztésének fontosságát. 4-5 év képzési időt és 8-10 év érlelési időt lát szükségesnek, folytonos mesterfelügyelet mellett. A növendék egyéni „zenei gerjedelmének” és előadásában a „kifejező igazság” meglétének fontosságát hangsúlyozza! Tóvölgyi (1907) egyenesen úgy fogalmaz, hogy az énekmesternek egy Hiob (Jób) türelmével kell rendelkeznie! Sose legyen ideges, tárgya iránti kíváncsiságát, lelkesedését, tapasztalatait képes legyen átruházni növendékeire. Saját hangja legalább a helyes hangadás bemutatására legyen alkalmas, és rendelkezzen finom, érzékeny hallással. Az éneklés közben jelentkező hangérzetekkel óvatosan kell bánni, mert nincs két olyan egyén, akinél ezek megegyeznének! A teljes hangterjedelmen kell a hangképzést végezni, nem csak egy-egy szakaszt erőltetni. Ügyelni kell a hangfaj helyes meghatározására. Szorgalmas, küzdelmes munka nélkül még a kiemelkedő tehetség is elkallódik. A tudatlan érzi magát tudósnak, a tanulatlan énekes van önmagával mindig megelégedve. A kellő intelligenciával rendelkező művész, ha valamit már elért, kezdi látni, hogy mik a távlatok. G.B. Lamperti (1931) úgy tartotta, hogy az énekes lelke maga a tudatalattija! Szerinte nincs „bel canto” tanítási módszer. Van az éneklés aranykorából származó régi olasz énekiskola, melyet a világ szájára vett. E régi iskola alapjai idegi, fizikai és érzelmi reakciók. Szerinte ha 50-50%-ban intelligenciát és érzelmeket használ az énekes, akkor tekinthető művésznek. A sikere annál nagyobb, minél nagyobb a személyisége! A személyiség a természetes adottságok, környezeti hatás és nevelés eredményezte dinamikus egység. Javasolja az énekes ismereteinek bővítését a „szépművészet” terén (irodalom, festészet stb.), mert ez fokozza a szépség iránti óhaját, fogékonyságát, amiből az éneklési ösztön, késztetés fakad. Lővetei Mihállyfy Irén (1939) elvárná az énektanártól, hogy emberszerető, türelmes, figyelmes legyen. Rendelkezzen „pszichikai ismerethajlammal”, füle legyen fogékony a betegségeltérésekre. Szükségesnek találja továbbá az énektanárok pedagógiai, orvosi és lélektani képzését is. „Egy szabad művészetnél nem használható a kaptafa-rendszer, egyénre egyénileg kell tudást plántálni”, sok kitartással! Adorján (1996) kiemeli az énekstúdió jó, derűs légkörének, a tanár-diák viszonynak a fontosságát. A tanár feladata, hogy ismereteit állandóan bővítse, oldja a növendék gátlásait, a gondoknak ne tüneti kezelését végezze, hanem az okokat keresse. Hasonlatok, képzettársítások alkalmazásával kell segíteni a növendéket önmaga, hangszere jobb megértésében, megismerésében, belső érzeteinek kialakításában. Kezdettől fogva fejleszteni kell a növendék „funkcionális hallását”, hogy ne csak a belülről elképzelt, hanem a ténylegesen megszólaló hangot hallja. Törekedjen a tanár a kritika kellő adagolására. Nagyon fontos, hogy a növendék önállósága, igényessége, ízlése, önkritikája folyamatosan fejlődjön, megtalálja egyéni hangját, felelősségét, álláspontját. Elengedhetetlen az alkotó fantázia, a személyes érzelmek, az improvizációs készség fejlesztése is, hiszen csak szuggesztív kifejezőerővel társulva válhat az éneklés művészetté. Az énektanárt, hangképző-tanárt egyenesen „hangi szülőként” határozza meg R. Edwin (1997), emlékeztetve ezzel a barokk kori gyakorlatra, amikor az énekmester szabályosan örökbe fogadott egy-egy tehetséges növendéket. A tanári gondoskodást az énektechnikai fejlesztésen túl ki kelle terjeszteni a törődés, a megértés, a szeretet, az értékközvetítés, a kapcsolatteremtési képességek fejlesztése irányába is. Kiegészíti a képzést mesemondás, jelenetek, állathangok gyakoroltatásával. Műsorválasztási tanácsokat ad. Határozottan kiáll a mutálás alatti, óvatos, a hang változó természetére figyelő, folyamatos éneklés mellett. Nádor (2004) az egyéni különbségek tiszteletét kiterjeszti a légzéstípusok meghatározására, kezelésére is. Táplálkozási, ruházkodási, életmódbeli megfigyeléseket, tanácsokat is javasol. Miller (2004) az ellenálló növendék esetét részletezi. A hangadás a személyiség üzenete, önkifejezése. Új növendéknél fontos meghatározni, hogy a hangjának bírálatán át mikor és meddig hatolunk a személyes „felségterületére”. Udvarias és tapintatos értékelés, megbeszélés alapozhatja meg a sikeres közös munkához elengedhetetlen bizalmat. Az ellenállás forrása az ismeretlentől, az esetleges veszteségektől való tartózkodás is lehet. Új növendékben mindig először a jót keressük, a jóra világítsunk rá, mert ez megnyithatja új ismeretek felé. A mai hallgatók nem szóvirágokat, virágos képeket, hanem gyakorlatias magyarázatokat, segítséget várnak. Pontos nyelvet, kifejezéseket használjon a tanár! Janica L. Chapman (2006) szerint az éneklési képességünk alapvető, beszédet megelőző biológiai örökségünk. Külső ellenőrzés nélkül még a profi énekes is „eltévedhet” technikailag. Az énekesnek a lelke az elsődleges kifejezésforrás, ezért mind a tanárnak, mind a diáknak becsülnie és művelnie kell az ún. „belső énekesét”. Az ellentétek tudatos egységesítése vezet a felismeréshez, a részek egyesítéséhez. A tanár-diák kapcsolat alapja a kölcsönös bizalom legyen. A tanár olykor pozitív energiákkal kell, hogy gyógyítsa a sérült diák- vagy művészlelket. M. Bunch Dayme (2009) szerint a tanár és a diák érezzen kölcsönös felelősséget együttműködés sikerét illetően. Hangsúlyozza, hogy a hangképzés, a művészi fejlődés és a személyiségfejlődés egymásra hatnak, és nem választhatók szét. A bírálat fontos eleme a tanításnak, de jól kell időzíteni. Barátságos, együttérző stúdiólégkör kell. A tanár gyönyörködjön a növendék adottságaiban. A diák az adottságaihoz éretten, objektív függetlenséggel igyekezzen kötődni. Legyenek együttműködő partnerek a felek!

 

Kötődés

Amagánének-oktatás, hasonlóan a hangszeroktatáshoz, a tantárgyi felzárkóztató, ún. korrepetíciós órákhoz, akkor eredményes, ha kötődés és bizalom alakul ki a tanár és a diák között. Emiatt indokolt a kötődéssel kapcsolatos ismeretek rövid áttekintése. A kötődés (Zsolnai, 2001) érzelmi jellegű kapcsolatot jelent, ragaszkodást, mely igényli tárgyának közelségét, kapcsolatfenntartást, kapcsolatápolást. Bizalom és szeretet mozgatja. A kötődés tárgya természetesen lehet személy, de lehet más élőlény, élettelen tárgy, szokás vagy érték is. Az ember számára legfontosabb személyek az anya, az apa, nagyszülők, testvérek, barátok, tanárok. A kötődés tárgyát képező értékek társadalmilag szabályozottak és elfogadásuk vagy elutasításuk nagyban függ neveltetésünktől, iskolázottságunktól, társadalmi helyzetünktől, társadalmi környezetünktől. Ezen értékek csoportjai a következők: erkölcsi, világnézeti, politikai, életmódi, gazdasági, életmódbeli, ismereti, esztétikai, vitális és személyiségi. A kötődés leginkább a szeretettel rokonítható, amely az emberi érzéscsoportok közül – Heller Ágnes szerint – az orientációs érzésekhez tartozik. Természetesen nem független más érzéscsoportoktól sem, leginkább az emóciók (áhítat, alázat, függetlenség, szerelem) befolyásolhatják. Az elemzők kiemelik a kötődés irányát, amely lehet egyoldalú vagy kölcsönös, illetve a kötődés erejét, mely lehet gyenge, erős, nagyon erős, sőt szélsőséges függést jelentő, vagyis tapadó is. A kötődés eredetét tárgyaló elméletek abban egyetértenek, hogy a csecsemőre veleszületett kötődéskésztetés jellemző. A gyermek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen az erős anya-gyermek kötődés. A csecsemő ahhoz a személyhez kötődik, aki a testi szükségletein túl kapcsolatot is tart vele. Az anyán kívül az elsődleges kötődési közeget a család jelenti a gyermeknek. Fontos az elfogadó, meleg családi légkör, a szülők jó viszonya, jó kapcsolatteremtő képessége, szociális kompetenciája, valamint a magas családi önértékelés, a határozott elvárások, a jó példaadás, az ingergazdag környezet a gyermek számára. A családon belül a nagyszülők és a testvérek is segíthetik a gyermek fejlődését. Ilyen környezetben van arra esély, hogy a gyermek is képes lesz egészséges kapcsolatteremtésre, és szociális kompetenciája segíti az óvodába, az iskolába való beilleszkedését, serdülő- és fiatal felnőtt korban a baráti és szerelmi kapcsolataiban érett, egyenrangú kötődések kialakulását. Olyan önmódosulásra képes, komponens készlettel születünk, amely lehetővé és szükségessé teszi számunkra a társas kapcsolatok szervezését (Nagy, 2000), de tapasztalataink, a környezeti példák – utánzásos tanulásunk révén – segítik ezeknek a készségeknek teljes kifejlődését. Több évtizedes, kiterjedt hazai kutatások eredményeként Nagy József dolgozta ki a kötődési háló elméletét. Ez szemléletesen mutatja a személyek kötődéseinek számát, irányát, okait. Napjainkban a családok támasz- és szeretetbiztosítási képessége romlik. A gyermekek, fiatalok tanárokhoz való kötődése, bizalma ritka, holott az iskolának, a tanároknak nagy lehetőségük volna a diákok szegényes kötődési hálóinak gazdagítására. Ez a szándékos szocializáció a tanári munka eredményességének is előfeltétele! A kötődés legfejlettebb formája az ún. „érett szeretet”. Fromm (1985) szerint: „Az ember minden korban és minden kultúrában egy és ugyanazon kérdéssel kerül szembe: arra kell megoldást találnia, hogyan győzze le az elkülönültséget, hogyan valósítsa meg az egyesülést, hogyan haladja meg az egyéni életet és olvadjon egybe a világegyetemmel. Az emberi faj csecsemőkorában még egynek érzi magát a természettel. A föld, a növények, az állatok még az ember világa.” Emberségünk integritását, egészségét, teljességét szeretet nélkül nem tudjuk megőrizni. Szerinte az érett szeretetkapcsolatban a felek egyenrangúak, megőrzik saját integritásukat. Kölcsönösen tisztelik, ismerik egymást, törődnek egymással, felelősséget vállalnak egymás iránt. Nem azért szeretik egymást, mert szükségük van egymásra, hanem azért van szükségük egymásra, mert szeretik egymást. Az érett szeretet adakozó, hisz a valódi önrendelkezés jele, ha magamból adni is tudok! Az ilyen szeretet valódi előképei a szülők gyermekük iránti bölcs szeretete lehet. Az anya feltétlen, gondoskodó, nem kisajátító szeretete a törődésnek, adakozásnak a mintája, az apa feltételes, türelmesen elváró szeretete az ismeretnek, tiszteletnek, felelősségnek a mintája! Az érett szeretet a feleken emel, segíti egymás kibontakozását, kiteljesedését. Az érett szeretetre képes ember tud közös célokért, építő eszmékért transzcendens irányban is egészségesen munkálkodni.

 

Személyiség-, egyéniségfejlesztés

Az elmúlt évszázadban több átfogó személyiségmodell is született (Nagy, 2000). Eleinte szakaszos fejlődésűnek mutatták a személyiséget, de újabban a folyamatos fejlődést, az élethosszig kiterjeszthető fejlődést, fejleszthetőséget vallók kerültek túlsúlyba. Bármelyik modellt nézzük azonban, a 12 és 20 év közötti szakasz mindegyikben kiemelkedő jelentőséget kap. Lásd: szuper-egó (Freud), formális műveleti szakasz (Piaget), hűség és kétség, értelmező komponensrendszer kialakulása stb. A magánének-oktatás is általában ebben a szakaszban indul, amikor a szabályfelismerés, annak elfogadása, követése vagy elvetése, sőt szabályalkotás is kialakul a személyiségben! A magánének szempontjából meg kifejezetten előnyös, hogy újabban az önértelmezési komponensrendszer – mint 4. szint – élethosszig történő fejlődését is, vagyis a személyiség komponensszintjeinek hierarchizálódását is lehetőségként látják, mert az énekhang és a színpadi személyiség érése nem zárul le a húszas éveink elején! A kifejlett, érett személyiség nemcsak a tapasztalatainak, a megfigyelt jelenségeknek értelmezésére, modellezésére, az elvonatkoztatott feldolgozására képes, hanem önértelmezésre, önkritikára, önfejlesztésre, önmeghaladásra is, és így eljut a kreativitás szabadságáig. A központi idegrendszerben mindkét agyfélteke dialektikus egyensúlyban működik. A világot „egészlegesen” próbálja kezelni! Az oktatási rendszerek, a népoktatás nagy hiányossága, és a jövő nagy kihívása, hogy képes legyen a diákok nem sablonos kezelésére, a homogenizálási cél tévességének felismerésén túl az egyéniséggé fejlődés segítésére. Biztató részeredményeket csak a „megtanítási stratégia” és az időkeretek tanulókhoz való rugalmas alkalmazása hozott. Az optimális egyéniségfejlesztés alaposan figyel, épít a diákok személyiségének affektív (érzékenység, temperamentum), habituális (öröklött és tanult szokásrendszer, szokásszerkezet), kognitív (értelem, gondolkodási műveleti készség) és tehetségbeli (speciális kompetenciák, sajátos adottságok és a többi személyiségjellemzőt is átható motiváltság) különbségeire. Így segíti fejlesztésüket, és végső soron pályaorientációjukat is!

 

Javaslatok, észrevételek, tapasztalatok

A történelmi visszatekintés bizonyítja, hogy a magánének-oktatásban évszázadok óta alapvető fontosságúnak tekintik a tanár-diák viszonyt, a foglalkozások, az énekstúdió barátságos légkörét. Elengedhetetlennek tartják a kölcsönös bizalmat, a kölcsönös felelősséget a képzés során. A tanártól elvárják a törődést, a figyelmességet, a bírálatok őszinteségét és jó időzítését. Robert Edwin (1997) a barokk kort idézően, egyenesen a szülőéhez hasonlítja a magánének-tanár szerepét. Többen hangsúlyozzák, hogy az éneklés a személyiség bensőséges üzenete. Ezért a képzés során alapvető a növendék személyiségének egységességét, integritását úgy megőrizni, hogy közben érzelmi intelligenciája, önkritikája, önfejlesztési késztetése és önbizalma is fejlődjön. Fontos, hogy a diák képessé váljon a kreativitás szabadságára. Ez különös odafigyelést igényel, mert a hangképzés kezdete, még ha kihagyjuk is a képzés szempontjából vitatható mutálási, hangváltozási időszakot, nagyon érzékeny életkorban kezdődik! A kötődés témájának áttekintéséből arra is fény derül, hogy szerencsés, ha a magánének-tanár gazdagítja a növendék kötődési hálóját. Ragaszkodásuk kölcsönös, erős, de ne függőségi viszony legyen. Egyesítse magában az anya feltétlen, gondoskodó és az apa türelmesen elváró ragaszkodását, érett, bölcs szeretetét. A növendék szociális kompetenciájának fejlesztése közvetve az előadókészségére is hat, hisz maga a szereplés, a közönség előtti éneklés is kommunikáció, kapcsolatteremtés. A magánének-oktatásban meg van a lehetőség arra, hogy személyre szabott legyen. A korszerű „megtanítási stratégiát” követve a tanuláshoz szükséges időt rugalmasabban kell kezelnünk. A diák személyiségének affektív, habituális, kognitív és sajátos tehetségbeli jellemzőire (Nagy, 2000) is figyelnie kell a tanárnak.

Hogyan alakítható, működtethető mindez a gyakorlatban? Első lépés a felvételi. Már zeneművészeti szakközépiskolába és természetesen a felsőfokú tanulmányokra is válogatás után jutnak be magánének szakra a hallgatók. Bár általában megvalósul, mégis hangsúlyozni kell a többszöri alkalom jelentőségét. Az énekhang állapota naponta változik a személy fizikai, lelki, hangulati állapotával összhangban. A felvételin kívüli egy vagy több elő-meghallgatási alkalom segítheti csupán a körültekintő, reális megítélést. Az ezeken való megjelenés, részvétel, szervezés természetesen mindkét fél felelőssége! A kapcsolatfelvétel az esetleges jövendő növendékkel már itt kezdődik. Néhány szavas kötetlen, kölcsönös bemutatkozás, „állapotfelmérés” segítheti a jelölt feloldódását, hitelesebb teljesítését. Szerintem célszerű a felvételin is kiterjeszteni az énekes megnyilvánulást versmondással, helyzetgyakorlattal. Magánének-oktatásban már középszinten is előadó pályára készülőknek érdemes részt venni és erre éveket áldozni.

A sikeres felvételi után, a műhelymunka során fokozatosan alakítható ki ragaszkodás, kölcsönös kötődés. A tanár is lépésről lépésre „mutatkozzon be” a diák feltárulkozását egy lépéssel megelőzve, kezdeményezve és mindig arányosan! A zenei tanulmányok története, eredete, az indíttatás, a csatlakozó tanulmányok állapota, sikere, a napi egészségi, hangulati kondíciók feltérképezésétől fokozatosan, nem tolakodva el lehet jutni a családi háttér, magánéleti események, értékrendi kérdések megbeszéléséhez is. Az őszinte érdeklődés, a tanulmányi alkalmak rendszeressége, megbízhatósága, a szakmai bírálatok, visszajelzések bölcs adagolása, a hiteles, cselekvő törődés, állandóan bővíti, gazdagítja a kölcsönös, személyes ismereteket. A megismerés fokozatosan feloldhatja a tartózkodást, esetleges ellenszenvet, kialakulhat a bizalom, a kötődés. A bensőséges, a helyzettel természetesen nem visszaélő kapcsolat kialakítása nem fölösleges, se nem hiábavaló, sőt elengedhetetlen az oktatás sikeréhez. A hiteles éneklés mélységesen őszinte megnyilvánulása a személyiségnek. Ha ez csak a tanár jelenlétében, a műhelymunka során sem sikerül, akkor csökken a szereplés alatti siker esélye. Az énektechnikai fejlődéshez is elengedhetetlen, hogy merjen a növendék is próbálkozni, kísérletezni, kezdeményezni. Önbizalommal energiáit, bátorságát lendületbe hozni. A technikai és az érzelmi, emocionális oldal egymást erősíti! (Mindkét agyfélteke dinamikus együttműködése lehet csak eredményes.)

A tanár lehetőleg személyes énekesi megnyilvánulásaival is hitelesítse magát! Kapcsolódjon be akár közös szereplésekbe is! Hallgassa meg növendékeinek „házon kívüli” szerepléseit, kapcsolataival segítse érvényesülésüket! Apró figyelmességek, közös előadás-látogatás, tanulmányi kirándulások segíthetik a kölcsönös megismerést, a kötődés gazdagítását. Megkockáztatom, hogy tulajdonképpen valódi, a növendék adottságaiban „gyönyörködő” (Dayme, 2009), érett szülői szeretet kellene, hogy vezérelje a tanárt! Ha több növendékkel foglalkozik párhuzamosan, az őszinte szakmai értékelésen, összehasonlításon túl ne tegyen semmilyen különbséget a diákjai között! A tehetségesebb diák sztárolása súlyos hiba. Az érett szülő is önmagukért szereti gyermekeit, nem tehet érzelmi alapú különbségeket köztük. Ehhez természetesen érett tanári személyiség is szükséges. Saját énekesi adottságaival, művészi értékeivel legyen tisztában! Így a növendék iránti esetleges féltékenység elkerülhető. Ez annál is fontosabb, mert ezen a területen nem tartom alkalmazhatónak azt a közkeletű szólást, mely szerint „van, aki csinálja, van, aki tanítja”! Jó magánének-tanár számára elengedhetetlen szerintem, hogy szakmai tapasztalata is legyen. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy aki jó énekes, automatikusan jó tanár is.

Mi a teendő egy „ellenálló” növendékkel? Az ilyen eseteknek általában külső okai az elsődlegesek, pl. az intézményben egyenletesen kell az óraterhelést elosztani; a diák más tanárhoz kívánt kerülni; kialakult benne előítélet, az újdonsággal, változással szembeni ellenállás, veszteségtől való félelem (Miller, 2004) stb. Az ellenállás kiderülése után célszerű az okok tisztázása, átbeszélése a növendékkel. Mindenképpen meg kell találni a feloldás módját. Ha ez adminisztratív időkorlátokon belül nem sikeres, akkor kezdeményezni kell, kölcsönös megegyezéssel és a fogadó tanárral is egyeztetve a váltást.

Mikor engedjük kurzusra, más tanár tanfolyamára a növendéket? Ha már kialakult a gyümölcsöző szakmai együttműködés, az őszinte emberi kötődés, akkor nem tartogat veszélyeket más tanár hatása. Sőt ellenkezőleg, más szempontok, újabb láttató hasonlatok jótékonyan hathatnak. Ha ellentmondásra derül fény, akkor az őszinte kötődés segít ennek megbeszélésében. Ha azonban az új hatás megzavarja a bizalmat, ez a szakmai együttműködés korlátait jelentheti, vagy a kötődés őszinteségének, megbízhatóságának vizsgáját is. Mindkét esetben tanári önvizsgálat szükséges, és a növendék fejlődésének elsődleges szolgálata.

A tanulmányait befejező, „kirepülő” vagy esetleg elpártoló növendék távozását érett szülőként kell, hogy feldolgozza a tanár. A leválás, az önállósodás a vér szerinti szülő – gyermek kapcsolatnak is elkerülhetetlen pillanata. Így van ez a „hangi szülő” (Edwin, 1997) és növendék viszonyában is. A növendék önálló énektechnikai és előadói személyiséggé fejlődése, amely saját hangi és lelkialkati adottságainak pontos ismeretén nyugszik, nem csak szükséges, hanem üdvös is, mert így válhat hiteles, hallgatóinak élményt nyújtó előadóvá. Természetesen ez a váltás, változás nem jelent végleges elzárkózást a tanár részéről. A pályakövetés, konzultáció, segítés a későbbiekben is kölcsönösen gyümölcsöző lehet mindkét fél számára.

 

Irodalomjegyzék:

Adorján,I. (1996). Hangképzés, énektanítás. Eötvös József Könyvkiadó. Budapest.

Chapman, J.L. (2006). Singing and Teaching Singing. Plural Publishing. San Diego.

Dayme, M. B. (2009). Dynamic of the Singing Voice. Springer-Verlag. Wien.

Edwin, R. (1997). The Singing Teacher as a Vocal Parent. Journal of Voice. 11, 2, 135–137.

Farkas, Ö. (1907). Az énekhang. Pesti Könyvnyomdai-Részvénytársaság. Budapest.

Fromm, E. (1985). A szeretet művészete.Helikon Könyvkiadó. Budapest.

Lamperti, G.B. (1957). Vocal Wisdom. Taplinger Publishing Company. New York.

Lővetei Mihályffy Irén (1939). Értekezlet az énekhangszer kezeléséről és annak épségbentartásáról. Kolozsvár. In: Szabadyné, B.M. (2005). Kolozsvár és Ungvár magánének-oktatásának története. SZTE Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó. Szeged.

Miller, R. (2004). Solution for Singers. Oxford University Press. New York.

Nagy, J. (2000). XXI. század és nevelés. Osiris Kiadó. Budapest.

Nádor, M. (2004). Nem egyformán lélegzünk! DLA értekezés. Magánkiadás. Budapest.

Tóvölgyi, E. (1907). Énekesek orvosa. Mai Henrik és Fia Könyvkereskedése. Budapest.

Zsolnay, A. (2001). Kötődés és nevelés. Eötvös József Könyvkiadó. Budapest.

LegfRiSSebb
 Chain reaction - Láncreakció

Simone Elkeles imád izgalmas és romantikus könyveket írni a tinédzsereknek, és imád rajongóival találkozni.

Búcsú Márqueztől

A kolumbiai és a mexikói kormány tagjai - élükön az elnökökkel - álltak díszőrséget sárga rózsákkal díszített urnája mellett.

westbook.eu