„Mi ilyen nyelvben élünk”

Silling István (2010): Vajdasági magyar nyelvjárási olvasókönyv. Egyetemi segédlet. Forum Könyvkiadó–Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Újvidék–Szabadka

Törteli Telek Márta

A könyvben megfigyelhetjük a tájnyelvi sajátosságok, a nyelvjárási jelenségek nyomtatásban történő visszaadását, a fonetikus formában lejegyzett élőnyelvi szövegeket. A nyelvjárásos szöveg lassú olvasásra kényszerít, valószínűleg még azokat is, akiknek pedig nem idegen az illető nyelvjárás. A nyelvjárási szavakban mellékjelekkel ellátott betűkkel jelölik a köznyelvitől eltérő kiejtést. A nyelvjárási szövegek mondatokra tagolása a tartalmi-logikai viszonyok és az akusztikai megjelenési formák együttes figyelembevételével történik. A nyelvjárási olvasókönyv egyben lejegyzési útmutató is a dialektológia iránt érdeklődők számára.

Vidékünkön is megfigyelhető a nyelvjárások és a köznyelv egymásra hatása, mely kölcsönös folyamat. Miközben a nyelvjárást beszélők közelednek a köznyelvi kiejtéshez, elhagyva a feltűnően nyelvjárási elemeket, de megőrizve a kevésbé feltűnőeket, létrejön a nyelvjárási színezetű (kontaktusjelenségekkel is tarkított) regionális köznyelv. Kisebbségi regionális köznyelvünk ugyanakkor a magyar köznyelvtől való elszigetelődés és különfejlődés jegyeit is magán viseli.

Az elszigeteltség kedvez a regionalizmusok megőrzésének. Az anyaországtól való elszigeteltség számos helyi sajátosságot hozott felszínre vagy éppen konzervált. Az itteni dialektusokban több olyan nyelvjárási elem maradt általános használatú, ami, a szomszédos, de a határ magyarországi oldalán lévő településen már csak a legidősebbek nyelvhasználatában maradt fenn (Csernicskó-Márku, 2007).

Vajdaságban jelen van az egységes nyelvterületen megtalálható nyelvjárások zöme. A vizsgált nyelvjárási szövegek beszélőinek kiejtésében, artikulációjában számos nem egyedi ejtésjelenséget figyelhetünk meg. Ezek jellemezhetők dialektológiai szempontból.

A vajdasági nyelvjárási szövegek lejegyzésekor a hangtani jelenségeknél minden önálló, funkcióval rendelkező hangot, fonémát jelölnek:

- a regionális köznyelv szerves részeként nem elhanyagolható zárt ë hangot;

- az ö-zést, a helyi nyelvjárások egyik meglévő és lényeges sajátosságát;

- a pótnyúlás vagy időtartamcsere miatt megjelenő, polifonémikus értékű ē ésā hangot;

- az illabiális a hang ejtését;

- az í megrövidülését i-vé;

- a diftongusokat vagy kettőshangzókat;

- a redukált ejtésű hangot, ill. hangcsoportot;

- a köznyelvi helyesírású ly-t a megfelelő j-vel;

- a magánhangzó-rövidüléseket mind szó belsejében, mind pedig szóhatáron;

- a hiátustöltő j hangot;

- az a névelő tapadó z-jét nemcsak azokban az esetekben, amikor szünet után történik, hanem a nyelvjárásias beszédben egyéb helyzetben is;

- a palatalizáció, a depalatalizáció, valamint az affrikáció megvalósulását a mássalhangzóknál;

- a szótagzáró mássalhangzó elmaradását;

- a nyelvjárási mássalhangzó-kiesést;

- mássalhangzó-rövidülést intervokális helyzetben;

- hangátvetést, metatézist;

- a köznyelvi kiejtésben is előforduló normatív értékű hasonulásokat, összeolvadást stb.

A bácskai nyelvre jellemző a zárt (középzárt) ë hang megléte (nyílt e-zés Feketicsen!). Az ö-ző szigeteken kívül általában különféle fokú az ö-zés egyes helyeken, de nem teljes fokú. Az í-ző szigeteken kívül csökkenő tendenciájú í-zés figyelhető meg. Sok helyen labializálódik az i ü-vé (pl. üdő, üng, üsmer stb.), delabializálódik az ű í-vé (pl. híves, csív stb.). Az intervokális l, s, sz megnyúlik, pl. egésszen, esső, gyüllés stb. A magánhangzó utáni l kiesik, az előtte álló magánhangzó megnyúlik, pl. vót, főd stb. Az összevont múlt idő használata elég gyakori pl. ütte (ütötte), sütte (sütötte), vëtte (vëtette) stb. Általános a kétszeres tárgyrag a névmásoknál és néhány főnévnél pl. eztet, aztat, űtet, ëngëmet stb. (Penavin, 1988).

A magánhangzó rendszerében a leginkább különálló kupuszinai nyelv, a palóc nyelvjárás családjába tartozik, de annak is sajátos változata, nyelvjárásszigete. A felvidéki anyatelepülés egykori beszédét – a nagyhindiekét – őrizték meg leginkább a bácskertesiek. Hiányoznak a labiális palatális magánhangzók, és zárt ë-zés jellemző rá. Ennek következtében erősen megterhelt az ë és az i, valamint az é és az í. A köznyelvihez képest ritkább az e előfordulása, ugyanakkor valamennyi nyelvjárásunk közül itt van a legtöbb ë. Beszédjükben az illabiális a hangot is őrzik. Nyelvjárásuk további jellegzetessége, hogy a legkülönfélébb hanghelyzetekben mássalhangzó-rövidülés következik be, és ez nagyobb mértékű, mint más nyelvjárásokban (Silling, 2007).

Bánát nyelvjárásában az ö fonéma elhatároló szerepet játszik, megterheltségében azonban lehet eltérés. Ezen a területi egységen belül a beszélők három nagy csoportját különíthetjük el:

1. a déli nyelvjáráshoz tartozó, a »szegedi tudatot« még ma is hangoztató és őrző szegedi kirajzású ö-zői (Rábé, Majdán, Törökkanizsa, Egyházaskér-Verbica, Csóka, Hódegyháza-Jázova, Padé, Szaján, Nagynezsény, Kisoroszi, Tóba, Magyarcsernye, Törökbecse, Szentmihály, Muzslya, Ürményháza);

2. a békési ë-ző, í-ző nyelvet beszélők (Magyarittabé);

3. a csíki székely nyelvjárást magukkal hozott bukovinai székelyek (Hertelendyfalva-Vojlovica, Székelykeve, Sándoregyháza-Ivanovo) nyelve, melyben ö-zés kevés van, ë-ző a nyelvjárás, az í-zés gyenge fokú (Penavin, 1995).

A szerémségi szigetszerű magyarság körében fennmaradt egy igen régi és archaikus kultúra. Beszédjükben az ë-zés dominál. Az ö-zés és az í-zés gyenge fokú. Ugyanakkor a pótnyúlás vagy időtartamcsere miatt megjelenő, polifonémikus értékű ēésā hang is jellemző nyelvjárásukra.

A szövegek nyelvi értékmentő szerepükön túl a későbbiek folyamán is több szempontból tanulmányozhatók, hiszen nemcsak a hang- és alaktani, hanem lexikológiai, szemantikai, mondattani, szövegtani stb. jellegű kérdésekre is választ adnak. S akkor még nem említettük a néprajzi, a helytörténeti és egyéb vonatkozású jelentőségét.

A régies, nyelvjárásias elemekkel teletűzdelt szöveg ragadja magával képzeletünket, visz el egy kihalóban lévő népi kultúrába. Megelevenednek a régi lakodalmak, eljegyzések, bálak, vásárok, piacozások stb. Olykor a népi humor megnyilvánulásainak is tanúi lehetünk. De a szövegek mögött észre kell vennünk az embert, a vajdasági embert is. Elmondásaik szerint hajnaltól napnyugtáig dolgoztak. Egyszerűen éltek, amijük volt, kevés volt, de azt meg tudták becsülni, és úgy tudtak mindennek örülni, ahogy ma már sosem. Volt kedvük az élethez, mert bíztak az életben, nem úgy, mint ma. „Mindënki nagyon mëg vót elégëdve a sorsáva.” A hitük átsegítette őket a nehézségeken.

A könyv üzenete, hogy a nyelvjárás még mindig él. De vajon meddig? Nem hunyhatunk szemet afelett, hogy a nyelvjárások mint nyelvváltozatok csökkenőben vannak külsőleg: mind kevesebb lesz használóik arányszáma; és csökkenőben vannak belsőleg: nyelvi jellegük a köznyelvi állapothoz közeledik. Az anyanyelv azonban a nyílt presztízzsel rendelkező köznyelvi változatok mellett a rejtett presztízzsel rendelkező nyelvjárásokat is magában foglalja. A pedagógusoknak hivatásból is a nyelvváltozatok egyenlőségét kell hangsúlyozniuk. Emellett példát is kell mutatniuk nyelv(járás)i toleranciából és józan nyelvszemléletből (Kožík, 2004).

A most megjelent Vajdasági magyar nyelvjárási olvasókönyv ilyen szempontból szemléletformáló is egyben. Hozzájárul, hogy megismerjük a magyar nyelv táji változatait, s ezáltal eredményesebben oktassunk. Az alkalmazott dialektológia a nyelvjárás és az anyanyelvi oktatás összefüggéseit kutatja. A magyar iskolákban alkalmazott felcserélő (szubsztraktív) szemlélet, mely a nyelvjárási jelenségeknek a tanulók nyelvhasználatából való kiiktatását tűzi ki céljául, elfogadhatatlan. A közösséghez való tartozás nyelvi kifejezése az adott közösség nyelvjárásának ismeretével valósul meg. A nyelvjárásban szocializált és nyelvjárási hátterű gyerekeknek az elsődleges anyanyelvváltozatuk, az ösztönszerűen használt regionális változat mellett meg kell tanulniuk egy attól többé-kevésbé eltérőt, s ez sehol sem megy zökkenők nélkül.

A hozzáadó (additív) szemlélet, mely nem a nyelvjárási elemek helyett, hanem mellé kívánja megtanítani a standard nyelvváltozat normáit, a kontrasztív módszer alkalmazásával (mely megbélyegzés nélkül állítja szembe a különböző nyelvváltozatok elemeit) eredményes lehet. A tanító vagy a tanár felhívhatja a figyelmet a köznyelvi és a nyelvjárási norma eltéréseire, s ugyanakkor értékítélettől mentesen megtaníthatja, mely beszédhelyzetben használható vagy használandó a standard, illetve a nyelvjárási elem.

A hozzáadó nyelvszemléletet és a kontrasztív módszert nemcsak azokon az órákon kell alkalmazni, melyek témája a nyelvi változatosság és a nyelvjárások; hanem következetesen azokon a foglalkozásokon is, amikor pl. az igeragozást vagy a névszótövek típusait oktatjuk, hiszen a nyelv valamennyi szintjén van változatosság, amire feltétlenül rá kell világítanunk (Csernicskó–Márku, 2007).

A magyar nyelvjárások változatossá, árnyalttá teszik a stílust. A nyelvjárási szöveget használó pedagógusok az anyanyelvi oktatást színesíthetik, de motiválhatják is az anyanyelvi tanulmányokat, hozzásegítve tanulóikat ahhoz, hogy többet megtudjanak kulturális és nyelvi gyökereikről. Arra kell törekednünk, hogy a tanulás színes, örömteli módját jelentsék a közölt információk, a hiteles, érdekes nyelvjárási szövegek.

A valós nyelvhasználatra építve, ezt tudatosítva vezet az út az anyanyelvoktatásban a köznyelvi norma felé. A cél pedig az lenne, hogy a köznyelvet az anyanyelvjárásunk mellett és ne helyette használjuk. Nyelvjárás és köznyelv békésen, egymást kiegészítve, kiteljesítve megfér egymás mellett. Elsősorban a pedagógus feladata a magyar nyelvhez és annak változataihoz racionálisan viszonyuló következő nemzedék fölnevelése.

IRODALOMJEGYZÉK:

1. Csernicskó István–Márku Anita (szerk., 2007): „Hiába repülsz te akárhová…”. Segédkönyv a kárpátaljai magyar nyelvjárások tanulmányozásához. PoliPrint, Ungvár

2. Kožík Diana (2004): A nyelvjárásokkal kapcsolatos attitűdvizsgálatok a szlovákiai magyar pedagógusok néhány csoportjában. In: Lanstyák István–Menyhárt József (szerk.): Tanulmányok a kétnyelvűségről II. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony

3. Penavin Olga (1988): Bácskai magyar nyelvjárási atlasz. A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete, Újvidék

4. Penavin Olga (1995): A jugoszláviai Bánát magyar nyelvjárási atlasza. Cnesa Kiadó, Oktatási és Művelődési Intézmény, Kanizsa

5. Silling István (2007): A kupuszinai nyelvjárás és szótára. Loisir Kiadó, Budapest

LegfRiSSebb
 Chain reaction - Láncreakció

Simone Elkeles imád izgalmas és romantikus könyveket írni a tinédzsereknek, és imád rajongóival találkozni.

Búcsú Márqueztől

A kolumbiai és a mexikói kormány tagjai - élükön az elnökökkel - álltak díszőrséget sárga rózsákkal díszített urnája mellett.

westbook.eu