„És ami hiányzik, az - figyeld meg - mindig a legfontosabb.”

Lázár Tibor festészete
Vanger László

„A szép nem alakítható vissza aránnyá és számmá, mégis az arányos dolgok szépek. ” Írja ezt 2006-os VMTDK dolgozatában. A konferenciákon való kiemelkedő részvételért 2008-ban Kristálygömb Díjjal jutalmazták, ezt a díjat Vajdaságban a legtehetségesebb fiatal tudósok és művészek kapják meg minden évben. Több díjjal is jutalmazzák Újvidéken egyetemista éveiben, 2007-ben pedig a svájci ECAV intézet ösztöndíját kapja. Ma a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban a képzőméveszeti szakok tanára.



fenyar
FÉNYÁR
Amikor a másfél méteres festményeid képkockaként terültek el egy szabadkai kiálításodon az akkor még álló YuFest kávézóban, azon tűnődtem, hogy mennyi türelem és idő lefesteni egy ilyen nagy sorozatot. Fontos számodra a fizikai kontaktus a festményekkel?

Elárulom, hogy megfesteni azokat a munkákat annyira nem tellett túl sok időbe. Ez „csak” a kivitelezés. Viszont ezt sok minden előzi meg. Hasonlíthat ez egy építészeti vállalkozáshoz is, ahol maga a tervezés és előkészítés a legidőigényesebb része a munkának, maga a falak fölhúzása már „gyerekjáték”. Valahogy így működik ez nálam is. Ugyanis sosem arról van szó, hogy itt egy festményt „tervezek’’ meg, hanem mindig egy sorozatban, vagy folyamatban gondolkodom. Minden egyes mű a folyamat egy apró része, ahol különös figyelemmel vizsgálom és alakítom a részek egymás közötti, és a részek és az egész viszonyát. Érdekes munka ez számomra.
A fizikai kontaktus elengedhetetlen. Szeretem megérezni és megtapasztalni minél közvetlenebbül azokat az anyagokat, amelyekkel dolgozom. Ez ott kezdődik, hogy magam feszítem föl a vásznat vakrámákra, magam alapozom le őket. A nagyméretű munkák meg már önmagukban is egy fizikai aktivitást követelnek az alkotás közben. Egy helyben üldögélve nem lehet ekkora munkákat készíteni. Türelem is kell, de inkább kitartás. Nekem nem lenne türelmem kisméretű, aprólékos munkákkal foglalkozni. A szöszmötölés helyett inkább azt szeretem, ha csapkod és folyik a festék, és nyakig festékes vagyok. A festőnek legyen mindig festékes a keze. Készakarva nem használom a piszkos kifejezést, mert a festék nem piszok. Kézzel is szoktam festeni, különösem most a legutóbbi munkáimnál lett ez megint jellemző.

a hos
A HŐS


Nemigazán ismerek más festőt, aki maga készíti a honlapját, régen is élénken érdeklődtél a digitális technológiák iránt, hol tartasz most, mit használsz?

A digitális technológiák után már nem kell érdeklődni különösebben, mert az itt van, zúdul ránk minden nap. A honlapom magam terveztem meg, mert azt abban a pillanatban érdekes játéknak és kihívásnak találtam. Azóta már újraterveztem, ez most van beprogramozás alatt. Aki most ellátogat az oldalamra, még a régi verziót fogja látni. Nemrég terveztem logókat és csináltam plakátot is. Nem vagyok, és nem is leszek egy photoshop varázsló. Mindig festő leszek, de olykor belekóstolok másba is. Ez pihentet, új ötleteket adhat a festészetemhez, és egyfajta kihívást is jelent. Továbbá mindig fölháborít ha valami nem esztétikusra van megtervezve. Miért legyen egy csokoládé csomágolása unalmas, ha az lehetne érdekes is, miért legyen egy szék kényelmetlen és csúnya, ha az lehetne használhatóbb és a ház dísze is egyben? Mindez nem is teszi drágábbá a termékeket. Egy autó karosszériájának a lemezét szépre hajlítani semmivel sem kerül többe, mint jellemtelenre tervezni. Ennek fényében szívesen kalandoznék sok más területen is: terveznék akár épületet, autót, ruhát, kávéfőző automatát vagy akár sírkövet. Egyébként a sírkődesign véleményem szerint még gyerekcipőben jár. Mindenben van lehetőség és kihívás. Mégis összművészet helyett inkább azt válaszolnám, hogy művészet van. A művészet pedig médiumok segítségével ölt testet és ettől függően beszélünk költészetről, táncról, színházról stb. Az összművészet nem csak egy multimediális munkában jöhet létre. Egy festmény is lehet nagyon zenei, vagy egy zenemű architekturális és így tovább.


keresztul a testen
KERESZTÜL A TESTEN
Régóta a VMTDK mozgalom aktív résztvevője vagy, 2008-ban Kristálygömb Díjjal jutalmaztak, több mint száz, a tudományos élet terén igen aktív fiatal közül, Te kaptad ezt a díjat. Mit jelentett ez számodra?

Először nagyon meglepődtem, később azt kérdeztem magamban megérdemlem-e én azt? Bár nem ez volt az első díjam, nem először találtam magam ilyen helyzetben. Mindig furcsa érzés a pillanat, amikor megtudja az ember, hogy ő a díjazott. Nem szeretnék álszerény lenni, természetes minden díj büszkeséget és önbizalmat is ad. Egyben arra is sarkall, hogy ezentúl se adjam alább, és továbbra is bizonyítsak. Az elismerés mindig motiváló hatású, bár közel sem ez a fő motivációm. A festészetet belső kényszerből végzem, de azért nagyon jól eső érzes, ha pozitív visszajelzések is jönnek. Ami a VMTDK díjat illeti, azért lepődtem meg nagyon, mert az egy főleg tudományos jellegű esemény, a művészeti produkciók inkább kisérőrendezvényként kaptak helyet. A ténytől, hogy ezen az eseményen egy művész is kaphat díjat, azt remélem, hogy erősödni fog a művészeti szekció. Az előző évi gyakorlat az volt, hogy a kristálygömb díjas kilétét csak a legvégén fedték fel az egész esemény csattanójaként. Abban az évben, amikor én lettem díjazott, ez előre be lett harangozva, mintegy a VMTDK bemelgítőjeként. Ez nagyban megkönnyítette a dolgom, mert ha ott tudom meg, hogy én vagyok a díjazott, a meglepetéstől ugyan a közönség elé tudok állni, de már nem nagyon tudtam volna mit mondani. Egyébként egy díj büszkeséggel tölthet el, de közel sem nyújt akkora elégedettséget és örömet, mint amikor éppen festek, és látom, hogy a munka nagyon jól alakul, talán jobban is a vártnál, mondjuk egy véletlen spontán megoldás miatt. Ilyenkor nézem-nézem a munkám, roppant boldog és elégedett vagyok. Ez az állapot tart vagy tíz percig. A tizenegyedik percben már azt kérdezem vajon képes vagyok-e valami hasonló jót elkövetni, de ha lehet akkor inkább túlszárnyalni? És ekkor kezdődik az egész újból, az egész vívás, gyötrelem elölről, ami egyben élvezet is. Alkotás közben, abban a szerepben érzem magam igazán magamnak és elememeben, díjátvevés közben már sokkal kevésbé.

hianyzo sejtek #7
HIÁNYZÓ SEJTEK #7


Egy évig a svájci ECAV akadémián dolgoztál, milyen élményekkel jöttél haza?

Svájc egy gyönyörű, de legalább annyira unalmas ország is egyben. Turistaként megtekinteni mindenkinek szívből ajánlom. Azonban lehet nem is annyira unalmas, hanem már mi szoktunk hozzá túlságosan a stresszhez, az általános nyomorult körülményekhez, hogy a jó már nem is jó nekünk. Beteges elváltozás ez... Tény, hogy ez a kicsit ingerszegény környezet nem eredményez egy pezsgő művészi életet. Amiben viszont kiemelkednek, az az építészet. Az fantasztikus! A legjelentősebb építészeti irodák közül nagyon sok a svájci. A világ sok rendkívüli épületét tervezték, ők és ezek közül számos található az országban. Megengedhetik maguknak. Sok a svájci műgyűjtő is. Erre is csak azt mondhatom: megengedhetik maguknak. Megjegyzem, ezek a gazdag emberek, és semmiféleképp az átlag svájci munkásember. Ezenkívül Bázelben kerül megrendezésre a világ legnagyobb művészeti vására, az Art Basel. Ide a világ legnevesebb galériájai jönnek, leginkább New York-ból, Londonból, Berlinből hozzák a portékájukat: a kortárs képzőművészet utolsó 1-2 évének legújabb termését. Akad régebbi „termék” is: ha az ember Picassót akar venni, ott megtalálja azt is. Persze itt sem az átlag svájci a vásárló, ők is csak ugyanúgy a bámészkodók népes seregébe tartoznak. Ellenben ilyenkor odasereglenek a világból a leggazdagabb műgyűjtők megszerezni egy-két darabot. Ami a saját kortárs képzőművészi produkciójukat illeti, nem tűnt túl izgalmasnak. Én az Ecole Cantonale d'Art du Valais nevű művészeti akadémia masters programján töltöttem kettő szemesztert, ami egy kisvárosban, Sierre-ben található. Ez az intézmény Valais tartomány képzőművészeti akadémiája. Amikor megérkeztem, és láttam a tanulók munkáit, az volt a benyomásom, hogy nagyon hasonlítottak egymásra. Alig tudtam megkülönböztetni őket, alig volt valami, ami kilógott volna a sorból. Mindenki trendi, divatos, hivatalos kortárs irányzatot követett. Sajnos a művészetet nem csak a kreatív emberek művelik, a csordaszellem itt legalább annyira jelen van, mint más területeken. A divat uniformizáló hatását az itt tanuló egyetemistákon vegytisztán tetten lehetett érni. A divatra pedig annak van szüksége, akinek saját egynisége nincs. A globalizáció és a fogyasztói társadalom negatív hatása a művészetben is megteszi hatását. Ha bemegyünk egy kortárs galériába Isztambulban, Tokióban, San Franciskóban, Belgrádban vagy Oszlóban, nagyon hasonló munkákat fogunk látni. Ez nem jó, mert nem is vagyunk egyformák, különböznek a körülményeink és a problémáink. Persze nem állítom azt, hogy a globális elől valamiféle lokalitásba kéne menekülni. A globális és lokális viszonylatában talán az idividuális hangsúlyozása lehetne a megoldás. Az iskola jó kapcsolatot ápolt egyes afrikai művészeti akadémiákkal, és ezért voltak onnan való tanulók. Ők adtak az iskolának egy üdeséget, frisseséget. Másmilyen dolgokkal foglalkoztak, mint a kicsit „szürke“ svájciak. Biztattam is őket: tartsanak ki, de lassan-lassan ők is beálltak a sorba. A biztatásom nem sokat ért, mert más tényzők sokkal erősebbek voltak. Ahhoz, hogy további ösztöndíjat kapjanak, jó jegyekre volt szükségük, a jó jegyért pedig meg kellet felelniük a tanárok elvárásainak. Szerintem itt nem történt más, mint az ő egyéniségük és magukkal hozott kultúrájuk durva, módszeres megsemmisítése. Természetesen nem éreztem magam jól egy ilyen masters programon. Gyorsan rájöttem, hogy nem egy „jó helyen, jó időben“ helyzetbe csöppentem bele. Keményfejűségem arra sarkallt, hogy „csakazért se“ produkáljak a tanáraim szája íze szerinti munkákat. Megengedhettem magamnak az alkotói szabadságot és luxust, mert bőkezű támogatóim voltak, akik a tanulmányi erdményemtől függetlenül biztosítottak nekem ösztöndíjat. A tanárok nem is nézték túl jó szemmel a munkáim. Nem volt meg az összhang, az egymás iránti megértés. Szeretek a saját kemény fejem szerint cselekedni még akkor is, ha ez nem jár semmiféle előnnyel vagy haszonnal, de mégsem hiszem, hogy egy lázadó vagy forradalmár típus lennék. A lázadásom mindössze abból áll, hogy nem állok be a sorba. Csöppet sem éreztem azt, hogy itt ki tudok bontakozni. Mivel a konfliktusokat kerülöm, jobbnak láttam lelépni innen. Időközben egy kiváló lehetőség nyílt meg előttem, így ezt ez iskolát igazán nem nehéz szívvel hagytam ott. Ez a lehetőség pedig a Firenzében való továbbtanulás volt. Akkortájt jártam Olaszországban, és nagyon megtetszett, úgy éreztem Firenzét nem hagyhatom ki, sőt még ösztöndíj is biztosítva volt. Sajnos a tanév kezdetére semmiféleképp sem lehetett megszerezni a tanulói vízumot. Ekkor úgy döntöttem, hogy az egyszerűség kedvéért befejezem az újvidéken már megkezdett magiszteri tanulmányaim. Az egész egy kiváló élettapasztalat volt, kicsit világot látni, ami végül is a célom volt. Az utazásnak és világot látásnak a legegyszerűbb módját láttam a külföldön való egyetemistáskodásban, ami be is igazolódott. Aki teheti, csak ajánlani tudom. Továbbá megállapíthatom azt is, hogy az itteni egyetemek igencsak erősek. Itt sokkal nehezebb és több munkát igényel egy egyetemet befejezni. Százalékarányosan ebből az indokból kifolyólag van itt kevesebb egyetemet végzett ember. A bolognai rendszer bevezetésével máris fölhígult a minőség, sokkal többen fognak egyetemi oklevelet szerezni, és ezzel a diplomák értéke is esni fog.

ikrek
IKREK


Nemrég készültél el egy újabb sorozattal. A test, a hiány hangsúlyos elemek. Mit mondanál erről a sorozatról?

A legutóbbi festményeimet talán legcélszerűbb néhány előző munka fényében megvizsgálni, és a bekövetkezett változásra koncentrálni. Mindig az emberi test érdekelt a festészetben, mert úgy gondolom, ez bármrnnyire is már sokszor körbejárt terület, örökre kimeríthetelen tárgy marad. Az előző munkáimon a testből sokszor egy-egy részletet kihagytam. Ezeket a részleteket fehér festékréteg takarta le. A kimaradt részletek igen jól körülhatárolhatók, a kezek, a haj vagy más egyéb határozza meg a pontos körvonalukat. A hiányzó részek megcsonkítják a testet, ezért egyféle agresszív tuljdonsággal is felruházódtak. A hiányzó részek sokszor a legszembetűnőbb felületet foglalják el: a gyújtópontot, a „legekszklúzívabb” helyet foglalva el. A hiány azonban nem mindig kártékony. Gondoljunk csak bele a zenébe, ahol néhány pillanat csönd (zenehiány) mennyire dramatikus tud lenni. A szinte erőszakosan betörő fehér festékréteg, amely a hiányért a fő felelős, az utóbbi munkáimnál még nagyobb zajjal törtet. Átlépett a kéz, ujjak szabta pontos határon és most már szabadon tör be a testbe, akadály nélkül szaggatja fel a húst. Azt, hogy ez meddig mehet el, még nem tudom, de a végső határt csak a vászon fizikai határa szabja meg. Ez természetesen teljesen fehér festményeket eredményezne. Ez a vég, de egyben a kezdet is. Kezdetet jelentene mert a festés folymata a fehér vászontól indul, majd gondosan épül a rajta megjelenő test, melyet azonban elönt a fehér festékréteg. Ezzel visszaérkeznénk a kezdéshez, egy 360˚-os szöget írva le. A fehér vászonig való eljutás azonban már megtörtént Kazimir Málevics szuprematista orosz festőnél idestova lassan már száz éve. Ő a „ Fehér négyzet a fehér felületen” munkájával érte el ezt az extrém értéket. Én nem kívánom egészen eddig fokozni a test-rombolást, de esetem is beigazolja, hogy a vég valahol tényleg itt lehet, ami egyben kisértiesen hasonlít a kezdetre is. Egyébként Málevics „Fehér négyzet a fehér felületen” utáni korszkot nevezik poszt-festészet periódusnak. Ugyanis akkor azt mondták, hogy azzal a festészet mint olyan, nincs tovább. Egyébként eltemették a festészetet már előbb is, a fénykép megjelenésekor. Azonban mégis túlélte a temetéseit, mert nekem legalábbis nem az az érzésem, hogy egy hulla testét boncolnám.

rejtozkodes
REJTŐZKÖDÉS


Milyen a tanári élet, vannak tehetséges felfedezettjeid, akiknek érdemes a képzőművészet felé fordulniuk?

Mozart korában Bécsben minden házban volt zongora, minden kisgyerek zongorázott. A sok kisgyerek között pedig mindig akadni fog egy-két Mozart. Ez a nagy számok törvénye. A Bolyai Gimnázium képzőművészet szakán is megadatott a lehetőség, hogy kitűnjenek a tanulók. Már most sokminden leolvasható róluk, mert mindannyian külön-külön egyéniségek. Megvannak a lehetőségek is a munkára, és ki-ki maga dönti el, mennyire él ezekkel. Ha én lennék középiskolás, örömmel járnék ide. A tanulók közül lesz, akinek nem a képzőművészet lesz az élete. A középiskola befejezése után valószínűleg más szakra fognak egyetemre iratkozni. Másokban viszont ott van a tehetség és az eltökéltség. A sikerhez a tehetség mellett még egy csomó más emberi tuljdonságnak is párosulnia kell. Egy kemény elhatározás, makacsság, kitartás, áldozat és munka, munka, munka... Biztos vagyok benne, néhányukban ott rejlik mindez a tulajdonság.
α&β
α&β
LegfRiSSebb
 Chain reaction - Láncreakció

Simone Elkeles imád izgalmas és romantikus könyveket írni a tinédzsereknek, és imád rajongóival találkozni.

Búcsú Márqueztől

A kolumbiai és a mexikói kormány tagjai - élükön az elnökökkel - álltak díszőrséget sárga rózsákkal díszített urnája mellett.

westbook.eu