Mágikus és hétköznapi üzenetek

Beszélgetés a Zentán élő Mezei Erzsébettel a képzőművészetről, az ősök megőrzendő bölcsességéről, a tündérmesék türkiz színéről és egy most megnyílt padlásgalériáról

Sinkovits Péter

• Hogyan érzékeled a világot? Mit veszel észre, ha mondjuk utazol, idegen helyen jársz? Egyáltalán: egy képzőművész látásmódja (színekben, formában...) különbözik az „egyszerű” emberétől?

– Szerintem a képzőművész is „egyszerű” ember. Minden ember másképpen, sajátságos módon látja és láttatja a világot – így gondolom. És mindenki azt látja meg belőle, amit érdekesnek vagy izgalmasnak talál, ami felkelti a figyelmét, az érzéseire hatással van –, s ha valaki ennek alapján közölni is akar valamit, vagy megosztani másokkal, hogyan érzékeli a világot, nos, akkor ennek megtételéhez rendelkezésére áll egy bizonyos kifejező eszköztár. A képzőművész természetszerűleg a képzőművészet eszközeivel teszi ezt: lerajzolja, megfesti, vagy formákban fejezi ki mondandóját. Megint más leírja vagy tánccal, mozgással, mimikával jelzi, vagy egyszerűen csak elmeséli, beszél róla. Talán azért gondoljuk, gondolhatjuk, hogy a képzőművész másként érzékeli a világot, mert ezekről a benyomásokról kézzelfogható, „látványos” módon képes közölni érzéseket meg hangulatokat. A színek, a vonalak és a formák alkalmasak hangulat és érzéseket közvetítésére. A sötét, hideg színek a szomorúság, a fájdalom vagy valamilyen más negatív érzelem kifejező eszközei lehetnek, éppen úgy, mint a túlnyomórészt a tört vonalak alkalmazása a rajzban, továbbá a szögletes, sarkos formák. Ennek ellentéteként a kellemes, a jó érzések kifejezésére szolgálhat a meleg, világos, harmonikus színhasználat, a felfelé ívelő hullámvonal, vagy éppen a lágy forma a térben…

– S ha idegen helyen járok? Nagy élmény az új és az ismeretlen, ha jó helyre keveredek, ám azt hiszem, valójában az emberek jelentik az igazi felfedezést. De az is nagyon érdekel, hogy miként látnak engem mindebben.

• Goethe szerint „Gondolkodni érdekesebb, mint tudni, de messze nem olyan érdekes, mint látni”. Valóban így lenne?

– Goethének ezt a mondását nem ismerem de nagyon érdekes. Mind a három dolog izgalmas és nem is tudnám felállítani a fontossági sorrendet.

Miután száztíz esztendeje bizonyos Breuil, Capiten és Peyrony urak feltárták a franciaországi Combarelles barlangjait, és ismeretessé váltak az ott látható rajzok, véglegesen meggyőződhettünk arról, hogy őseink (már több mint húszezer évvel ezelőtt is) hittek a vonalak és színek mágikus erejében. Ma az indíték nyilván mégis más. Vagy mégsem? Egyszerűbben így is kérdezhetném: de miért is festünk?

– Nagyon érdekes már maga a felvetés is… Hiszen nem gyakran tesszük fel a „miért is festünk” kérdést. A barlanglakók számára ez semmiképpen sem képezhetett dilemmát: a barlang falán látható rajz természetes és ösztönös kifejezési forma lehetett, és éppen úgy hozzátartozhatott a mindennapokhoz, mint bármely más rítus, amely az életük része volt. Ám ezeknek a rajzoknak természetesen lehetett – és valószínűleg volt is – mágikus üzenete is. Legalábbis a kutatások és az elméletek szerint.

– De akkor mi van ma? Mi most az indíték? Valóban: miért is festünk? Nos, ezt is hosszasan lehetne boncolgatni. Mert sokféle létező indíték lehetséges. Talán így: a tudatos alkotó a tehetsége, tudása mellett életszemléletéről, világlátásáról művészi hitvallása mentén a festészet eszközeivel fejez ki gondolatokat, érzéseket – és ezt hivatásának érzi. Persze, vannak, akik ösztönösen festenek, belső késztetést érezvén arra, hogy a mondanivalójukat színekkel, egyáltalán a képzőművészet nyelvén jelenítsék meg. Az úgymond őszinte, naiv festők például, akiket még nem „fedeztek fel”. És persze akadnak olyanok is, akik esetében valóban feltehető a kérdés: miért is festenek egyáltalán?...

• Mit gyűjtesz a világ dolgaiból, s ezekből mit kívánsz megörökíteni?

– Gyűjtöm és őrzöm őseim bölcsességét, igyekszem átörökíteni belőle valamit. Valahol, vagy valakiben.

• Kezdjük most az elején. Emlékszel-e, mi volt az első kapcsolatod a rajzzal, a rajzolással?

– Emlékszem. Egy pálcikával telerajzoltam a házunk előtti „játszóteret” egy nyári zápor után.

• Hogyan alakult a pályád?

– A gimnázium befejezése után az újvidéki Tanárképző Főiskola képzőművészeti szakán diplomáztam és Zentára jöttem tanítani.

• Kik voltak rád hatással?

– Az egyenes, igaz és őszinte emberek.

• A képzőművészet mely stílusirányzata, illetve korszaka áll hozzád a legközelebb és miért?

– Erre nehéz válaszolnom, mert minden művészeti korszaknak vannak csodálatos és figyelemreméltó alkotásai. A XX század művészetét szeretem, valamint a kortárs művészet érdekel, a még formálódó, forrongó és ülepedő anyag. Amit majd az idő tesz művészetté – vagy eltűnik.

• Te mely válfajait műveled?

– Grafikával foglalkozom, ezen belül a monotípia, az anyagnyomtatás, a hidegtű az, ami jellemzi a munkáimat, az iparművészet területén pedig a nemez és a kerámia.

• Könyvet is illusztráltál, amely ráadásul szépségdíjas lett...

– Igen. Legutóbb Balogh István zentai meséit. Ez a meséskönyv, A zentai ládafia lett a szépségdíjas. Nagyon örülök neki, mert amíg ismerkedtem, ízlelgettem ezeket a szövegeket, valahol nagyon közel kerültek hozzám. Igaz történetekből váló tündérmesék ezek, amelyek mindenkihez szólnak, mert mindenkinek megvannak a saját gyerekkori, igaz tündérmeséi. Én türkizmeséknek neveztem el, és ilyennek is illusztráltam őket.

– Egyébként a gyerekekkel is sokat illusztráltunk. Nagyon izgalmasak voltak ezek az órák. Ugyanaz a vers vagy mese a gyerekek képzeletében mind-mind másként fogalmazódik meg, avagy: a csoda más és más módon jelenik meg.

• Hosszú éveken át iskolában tanítottál. Milyen tapasztalatokról számolnál be?

Sokáig éreztem második otthonomnak az iskolát. Ma már csak ezekre az időkre szeretek emlékezni… A képzőművészeti nevelés nekem a legfontosabb tantárgy, mondogattam is többször a gyerekeknek, és ha ezt komolyan és meggyőzően mondom, akkor nekem elhiszik. Mint ahogy elhiszik a zenetanárnak is, meg a matematika tanárnak, vagy bármelyik tanárnak… A gyerekek egyébként is pontosan felmérik, hogy nekem mit jelent a saját tantárgyam, úgyszintén elfogadják azt az értékrendet, amelyet a tantárgyam által képviselek. Persze, tudni kell, a képzőművészet tanítása nem jelent kizárólag alkotómunkát. Az elméleti tudás átadásán kívül a „mesterségre” is meg kell tanítani a gyerekeket, ami feltétele annak, hogy szabadon és izzadság nélkül alkothassanak. Tudatosítani kell bennük továbbá, hogy nem az osztályzat, nem a megfelelni akarás, nem a végeredmény a fontos, és még csak nem is az én kedvemért történik mindez, hanem az alkotói folyamat szépségének és tartalmának a megéléséért. Rá kell irányítani a figyelmüket, hogy meglássák a szépet, megbecsüljék, megőrizzék és létrehozzák. Egyszóval: tudjanak harmóniát teremteni maguk körül, ami megszépíti a saját és a környezetük életét is.

Szerintem az iskola nem „csak” munkahely. A tanári hivatás megannyi lehetőséget, kihívást és ugyanakkor felelősséget hordoz. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben mind nehezebb feladat tanárnak lenni.

• Huzamosabb ideje irányítod Zentán az évente ismétlődő képzőművészeti alkotótábor munkáját. Ennek mi a hozadéka?

1999-től vagyok a Zentai Művésztelep grafikai műhelyének a művészeti vezetője. A hagyományokra, valamint a neves festőművész-elődök örökségére építkező műhely tartalma és célja egyszerre jelenti mind a folytatást, mind a megújulást. Meghatározó látványként a város, a Tisza, valamint a tér folyamatosan az alkotás tárgyát képezik. Ez tekinthető a folytatásnak, ugyanakkor egy nyilvánvaló generáció- és szemléletváltásról, valamint az alkalmazott képzőművészeti technikák újszerűbb és a mai élet ritmusához igazodó jelenlétéről is beszélhetünk. A grafikai műhelyben zajló alkotófolyamat során tiszteletben tartjuk az egyéni alkotói magatartást, a vizuális látásmód szabadságát, de mindezek mellett fontos szerepet kap az egymás közötti, valamint a közönséggel való találkozás és kapcsolatteremtés is.

• A közelmúltban szó volt egy galéria létrehozataláról is...

– Házunk homlokzatának festése előttjutott eszembe, hogy a padlásról egy ablakot kellene nyitni, így bármikor kialakítható egy érdekes padlástér. Először pusztán galériát láttam benne, csak a képeim, nemezeim és kerámiáim helyét, ahol azok áttekinthetőek, megtekinthetőek és megvásárolhatóak lehetnének, de ahogy múlt az idő – és amint a fény beragyogta az addig sötét padlásteret – beindult a képzeletem. Kiállítások meg más, a művészetekkel kapcsolatos lehetséges tartalmak sorakoztak fel előttem, így aztán az ablak-ötlet lendületet kapott. Házunk padlásán egy évvel ezelőtt kezdődött el egy tervezgetéssel, munkával, bosszankodással és örömmel teli időszak, egy érdekes, több rendeltetésnek is megfelelő tér kialakításának a folyamata. Elmúlt az esztendő és elkészült a Padlásgaléria! Mára már bizonyossá vált, hogy ez a kamaratér nagyszerű lehetőséget nyújt a képzőművészettel, zenével, irodalommal kapcsolatos egyéb tartalmak megvalósítására is.

– A galéria elsősorban a képzőművészet tere. Negyedévente képzőművész barátaim kamarakiállításának megrendezését tervezem. A Padlásgalériát egyébként most, május 22-én avattuk, zenével és kiállítással, alkotók és barátok körében.

• Kissé furcsa (még leírva is): nyugdíjas lettél. Ez mit változtatott az életeden?

– Nekem is furcsa, de csak egy kis időre állt meg körülöttem a levegő, és már indultam is előre. Az új mindig is érdekelt. Szabadságot, és sok-sok lehetőséget jelent.

• Bizonyára tele vagy tervekkel, elképzelésekkel...

– Igen. Tervekből mindig több akad, mint a rendelkezésre álló időből. Nos, rövidesen Lendván lesz egy nemezkiállítás, ezt követően Horvátországba utazom, lévén, második alkalommal kaptam meghívást, vegyek részt egy ottani kerámiatelep munkájában. Július végén tartjuk hagyományosan a nyári zentai művésztelep grafikai műhelyét, valamint máris szervezem a képzőművészeti alkotóműhely zentai műhelymunkáját, amely a decemberben tartandó kiállítással zárul. Lesznek időközben még nemezelő programok, nemezsátor felállítása például Budapesten a Mesterségek Ünnepén, novemberben pedig egy kiállítás Győrben.

• Min dolgozol most?

– Egyelőre még mindig a januári csuklótörésem sikertelen ellátásának következményeiből próbálok kikászálódni.

LegfRiSSebb
 Chain reaction - Láncreakció

Simone Elkeles imád izgalmas és romantikus könyveket írni a tinédzsereknek, és imád rajongóival találkozni.

Búcsú Márqueztől

A kolumbiai és a mexikói kormány tagjai - élükön az elnökökkel - álltak díszőrséget sárga rózsákkal díszített urnája mellett.

westbook.eu