A művészetre a költészet nyelvén felelni...

Interjú Torok Melinda képzőművésszel

Kovačev Ninkov Olga

A belgrádi Képzőművészeti Egyetem után, festő szakon 2005-ben megszerezted a magiszteri fokozatot, majd hazajöttél Szabadkára és munkába álltál. A Magyar Tannyelvű Tanítóképzőben tanítasz 2 007 - től , tehát leendő tanítókat oktatsz, olyanokat, akik ma-holnap maguk is rajzórát fognak tartani. Mit jelent ez számodra? Milyen módszereket alkalmazol a pedagógia terén, és mit tartasz a legfontosabbnak a képzőművésze t oktatásában? Mit tartasz legfontosabb útravalónak, amiben részesíted tanítványaidat?

Az én mottóm: adjunk esélyt az embereknek a szabad önkifejezésre! Az ember (illetve gyermek) már magában hordozza a kreativitást, a művészi tehetséget, csak utat kell mutatni neki, és kezébe adni a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy ezeket a képességeket minél jobban kifejlessze és minél változatosabban kifejezésre juttassa. A képzőművészet révén a gyermekek megtanulják, hogy kreatív módon (különféle megoldások feltárásával) oldják meg az életben felmerülő problémákat. A képzőművészeti nevelés célja nem az, hogy a gyermekekből művészi lángelméket alkosson (ami nem jelenti azt, hogy egyesek nem válnak majd azzá), hanem hogy sokoldalú személyiségeket neveljen, akik magabiztosan élik az életet, és képesek a dolgokat szélesebb perspektívában szemlélni annak tudatában, hogy határtalan lehetőségeket tudnak teremteni maguknak.

A festővé és pedagógussá válás folyamatában kik voltak a példaképeid és segítőid?

A pedagógusok közül rendkívül tisztelem Miroslav Huzjak művész úr munkáját, aki a képzőművészeti nevelés módszertana című tárgyat oktatja a zágrábi Tanítóképző Karon. Őt személyesen nem ismerem ugyan, de tanulmányozom a különféle módszertani kérdések megoldásában alkalmazott eljárásait, és úgy vélem, hogy az egykori Jugoszlávia területén, a képzőművészeti nevelés módszertanát megalapozó Bogomil Karlavaris óta napjainkig keveseknek sikerült olyan gyakorlatias, funkcionális és közérthető módon megközelítenie ezt a tantárgyat, mint az Huzjak úrnak sikerül. Az ő munkamódszereivel kiváló eredmények érhetők el a gyermekek kreativitásának fejlesztése terén.

Mennyiben segíti, vagy hátráltatja a mostani oktatási rendszer a képzőművészet oktatását?

J.P. Guilford amerikai pszichológus még 1950-ben bevezette a divergens és konvergens gondolkodás fogalmát, mely elméletben az első fogalom az újító jelleget, a kreativitást, a flexibilitást jelenti, azt a képességet, hogy egy problémára több helyes megoldást találjunk, valamint a rendszerezés képességét és az eredetiséget, a másik pedig a logikus gondolkodást jelenti, amely egy bizonyos problémára csak egy helyes megoldást ad. A mi iskolarendszerünk sajnos nagyon egyoldalú, és a logikus gondolkodáson alapuló tárgyakat (pl. matematika, fizika, nyelvtan, biológia) részesíti előnyben, a divergens gondolkodást fejlesztő tárgyakat (zene és képzőművészet) viszont elhanyagolja. Ennek következményeképpen a gyermekek fejlődése egyoldalúvá válik a logikáért felelős agyi funkciók (egyes elméletek szerint az agy bal félteke) fejlődnek, míg az agy azon részei, amelyek a divergens gondolkodás funkcióit látják el (a jobb agyfélteke), elsorvadnak. Az iskolákban sajnos nagyon alacsony a képzőművészeti nevelés óraszáma: az általános iskola alsóbb osztályaiban hetente csak két órára, míg a felsőbb osztályokban mindössze egy órára korlátozódik. A legnagyobb gondot az általános iskolák első osztálya képezi, ahol hetente csak egyetlen, 45 percnyi rajzóra van. Aki próbált valaha képzőművészeti órát tartani, tudja, hogy 45 perc alig elegendő ahhoz, hogy tisztességesen nekilássunk egy téma feldolgozásának, nem hogy befejezzük a munkát. Az első osztályban ez komoly problémát jelent, mert a gyerekek nem szokták meg, hogy gyorsan dolgozzanak. A tanítónők cselhez folyamodnak és a rajzórákat összekötik a szabad foglalkozásra szánt órákkal, legrosszabb esetben pedig meg sem tartják azokat. Szerintem a képzőművészeti nevelés vonatkozásában meg kellene reformálni a tanterveket, és a művészeti tárgyak óraszámának egyenlő arányban kellene lennie a többi tantárgy óraszámával. A képzőművészeti nevelés óraszámát különösen az első osztályban lenne fontos megnövelni, nem csak kettőre, hanem heti több órára, tekintetbe véve azt a jelentős hatást, amit ez a tantárgy ebben az életkorban gyakorol a szellemi és pszichomotorikus funkciók fejlődésére.

Az intézményben, ahol dolgozol képtári tevékenység is folyik, eddig Gyurkovics Hunor, Ágoston Lóránt , Szajkó István, Léphaft Pál és jómagad tárlatait láthattuk a régi nevén Sárga Háznak ismert épületben. Mennyiben v eszel részt a kiállítások rendezésében?

A kiállítások többségét, a dékánnal folytatott megbeszélés alapján magam szervezem meg, kivéve ha a kiállító művész személyesen szeretné azt megtenni .

Szoktatok-e a diákokkal a kiállított művekről beszélgetni, és milyenek a visszajelzések?

A hallgatókkal rendszeresen látogatjuk a különböző kiállításokat, mivel az a Bevezetés a képzőművészetbe című tárgy kötelező tantervének részét képezi. A hallgatók feladata, hogy leírják, hogyan hatott rájuk egy-egy képzőművészeti alkotás, vagy milyen élményt jelentett számukra a kiállítás. Egy művészeti alkotáshoz mindenki másképpen közelít: spontán szimpátiával, racionálisan, kíváncsian, zavartan, de vannak olyanok is, akik egyszerűen rettegnek a kiállítási tértől, vagy már eleve leszögezik: Én erről nem tudok, és nem is akarok semmit tudni”. Szerencsére ez utóbbiakból nagyon kevés van a hallgatók között, bár a populáció fennmaradó részében akadnak szép számmal.

Fontosnak tartod-e a kiállítások látogatását, és mit ajánlasz a tárlat befogadása szempontjából a képzőművészetben kevésbé járatos nézőnek?

A művészeti események látogatása – legyen szó akár képzőművészeti tárlatról, hangversenyről vagy színházi előadásról – nagy szerepet játszik az általános műveltség növelése szempontjából. A művészet nemesíti az embert és a puszta léten túl, magasabb értelmet ad az életnek. A képzőművészet a nonverbális kommunikáció egy formája, ami gyakran megkerüli az értelmet, és közvetlenül a tudatalattira hat. Különösen érvényes ez az absztrakt művészetre.

Azoknak, akiknek nagyon kevés, vagy gyakorlatilag semmi tapasztalatuk sincs a képzőművészettel kapcsolatban azt ajánlom, hogy egyszerűen engedjék el magukat, és próbálják meg az alkotásokat érzelmileg megélni. Nem kell mindig mindenre racionális, szakszerű vagy analitikus magyarázatot találni. Egyesek általában azért félnek a tárlatlátogatástól, mert azt gondolják, hogy „kiderül a hozzá nem értésük” és hogyostobának tűnnek, ha nem tudják – legalább önmaguknak – megmagyarázni, „mit ábrázol ez a kép”. A hallgatóimnak általában azt tanácsolom, hogy a képzőművészeti alkotásra próbáljanak költői, sőt szürreális módon reagálni, mert a művészetre a művészet adja a legjobb választ.

A szabadkai Városi Múzeum az idén rendezte meg Zentán és Szabadkán a Torok Sándor (1936–2006) vajdasági közgyűjteményekben levő munkáit bemutató tárlatot. Ennek indítóoka, az intézménybe került Torok Sándor Ajándékgyűjtemény, amely többek között a festő 47 alkotását tartalmazza. Az ajándékozásra a szerző használatára bocsájatott városi műterem megszünése után került sor, amivel szinte egyidőben Torok a szülőfalujának, Bácskossuthfalvának ajándékozta könyvtárának nagy részét. Szabadkán a Múzeumok Éjszakáján nyílt tárlat része voltak a te festményeid is, melyek a művész, pontosabban édesapád műtermét mutatják be. Hogyan keletkezett ez a ciklus, és a kiállított képeken kívül tartoznak-e ide más művek is?

E ciklus megfestésére a Szabadkai Önkormányzat Végrehajtó Bizottságának 2002-ben vagy 2003-ban hozott határozata szolgáltatott okot, amellyel kilakoltattak bennünket a Városháza harmadik emeletén lévő műteremből, ahol édesapám az 1990-es évek elejéig tevékenykedett – ekkor ugyanis Magyarországra költözött. Én abban az időben készültem a magiszteri dolgozatomra, és ez az esemény arra ösztönzött, hogy szakmunkám témájaként ennek a műteremnek a belső terét válasszam, s valamilyen módon megörökítsem ezt az egyedülálló hangulatot, amit ez a hely árasztott. Azok, akik jártak a Torok-féle műteremben tudják, milyen ihletgazdag volt ez a környezet, nem csupán szubjektív szemszögből, de a művészettörténet, néprajz, antropológia, irodalom, kultúra és festészeti technológia szempontjából is. Nem túlzás azt állítani, hogy a ma már igen ritka, hagyományos, teljesen felszerelt festői műtermek egyike volt, sőt lehet, hogy az utolsó a maga nemében. S talán elég jó ahhoz, hogy egy miniatűr múzeummá alakítsák. Volt egy antikvitásokból álló nagy gyűjteménye, néprajzi gyűjteménye, körülbelül 2000 könyvből álló könyvtára, de volt itt 300 műalkotás, grafikai prés, egy műhely (melyben apám maga keretezte képeit), festészeti anyagok... Itt nem csak alkotás folyt, de ez a műterem különféle kulturális összejöveteleknek is helyet adott. Sok érdekes művészember megfordult itt, mint például Zuko Džumhur, Oskar Davičo, Papi Lajos, Ács József, hogy csak néhányukat említsem. Szerintem kár, hogy az önkormányzat már nem támogatja a művészeket, mert abból többszörös haszna is lehetne. A műterem megszűnése után ezekbe a helyiségekbe egy rövid időre a múzeum bizonyos részlegeit költöztette a községi hivatal, és úgy hallottam, hogy most üresen állnak...

Egyetemista korodban karikatúrákat is rajzoltál, műveled-e még ezt a műfajt és jelentek-e meg valahol vagy voltak-e kiállítva ilyen munkáid?

Igen, egy alkalommal a Subotičke novine megjelentette egy karikatúrámat a községi polgármester-jelöltekről. Érdekes volt, ugyanis ahhoz, hogy jól megrajzoljam a karikatúrákat, vadásznom kellett az alkalmat, hogy élőben lássam és lerajzoljam őket. Egyesek örültek ennek, mások kevésbé... De többnyire nem voltak tudatában annak, hogy reakcióikkal felfedik saját személyiségüket, amivel segítettek abban, hogy megrajzoljam a karikatúrájukat. Természetesen, ezek a gúnyrajzok meglehetősen ártalmatlanok voltak, és gyanítom, hogy nekik is imponált, hogy arcképük megjelenik a Subotičke novine címlapján.

Magiszteri kiállításodat a technikai sokszínűség jellemezte. Van-e kedvenc technikád és műfajod?

Szeretek különböző technikákkal kísérletezni, és egyik mellett sem kötelezem el magam, mert szerintem ez akadályozna az önkifejezésben. Úgy vélem, hogy egyetlen művésznek sem kellene magát egyetlen kifejezésmóddal korlátoznia. Természetesen mindenkinek van kedvenc technikája, de kívánatos lenne, hogy az ember egyidejűleg több médiummal is jól tudjon bánni. Fontos, hogy ismerjük a festészeti technikákat, ha olyat szeretnénk alkotni, ami legalább 50 évig fennmarad mondogatta a festészeti technológiákat oktató egykori tanárom, majd hozzátette: „..az én dolgom, hogy az alkotás ötven évig kitartson, azután meg... hát, a restaurátoroknak is meg kell élniük valamiből! Voltak időszakok, amikor többnyire olajjal festettem vászonra, majd kombináltam az akrilt és az olajfestéket, az utóbbi időben pedig különösen a rajz, az akvarell és a grafika, pontosabban a rézkarc inspirál.

Sok művész gyakori utazások során sajátít el új képzőművészeti ismereteket, az alkotásokban felhasználja az így szerzett élményeket – édesapád is ide sorolható. Úgy tudom, te is szeretsz utazni. Melyik a legemlékezetesebb utazásod?

P árizs és Franciaország minden művész álma, és remélem, hogy egyszer még visszatérek oda . A Notr e Dam e előtt van egy iránytűvel megjelölt pont, a Point Zero, azaz a nulladik kilométerkő , s a hiedelem szerint aki rááll erre a pontra, egyszer még visszatér Párizsba. Most visszagondolva úgy tűnik, hogy én tudtomon kívül, véletlenül ráléptem !

A nyáron alkalmam volt bejárni fél Amerikát, Arizonától a Keleti partig. Átéltem egy nyolc órás repülőutat az Atlanti-óceán felett, ezzel tisztelegve a Wright fivérek előtt, de saját elődeim előtt is, mivel én vagyok az első a családban, aki eljutott az „Új kontinensre”. A Delta repülőtársaság fedélzetén tett több órás légi utat követően, meglepően magas hőmérséklet és szokatlan időjárási viszonyok fogadtak. Phoenix, Arizona kaktuszaival, és a „mindössze” 42 fokos enyhe, koraesti szellő hajtotta ördögszekereivel. Meglepetten tapasztaltam, hogy a sivatag kellős közepén, Black Canyon City egyetlen szállodáját két szerb üzemelteti, akik szintén igen meglepődtek, amikor éjjel kettőkor „dobro veče” köszöntéssel beállítottam. S hogy meglepetésem még nagyobb legyen, a föld túlsó felén, itt ebben a kietlen pusztaságban, ahol minden 10 mérföldre mindössze öt lakos jut, találkoztam egy bizonyos Erzsikével, Szabadkáról! Különösen a Utah állambeli Monument Valley ihletett meg, ez az ősi, érintetlen természet. Hihetetlenek a vörös föld árnyalatai, ahogy a naplemente mindent rézaranyba és kadmium vörösbe öltöztet. Ebben a völgyben sétálva az ember nagyon közel kerül a természethez, saját ősi gyökereihez, és félelemmel vegyes csodálattal tiszteleg az ismeretlen alkotó hatalmas műalkotása előtt, kinek kilétéről a tudomány és a vallás még mindig vitát folytat. Itt a levegőben érezni a Nagy Varázsló énekének ritmusát és a Hegy Szellemének leheletét, de az is könnyen megeshet, hogy az egyik szikla mögül kiugrik egy John Wayne-féle figura!

Ezután néhány napot töltöttem a Navajo rezervátumban, ahol részesülhettem az indiánok egyszerű de szívélyes vendéglátásában. A Navajo törzsnek szerencséje volt, hogy sikerült megőriznie nyelvét, de sajnos azon kívül semmi mást.

Washingtonban, csak úgy mellékesen, belekeveredtem egy tüntetésbe a Fehér Ház előtt ( ami egyébként nem meglepő, ugyanis ott nap mint nap tüntetnek valami miatt ) .

A kaland végén öt napig róttam Manhattan utcáit, keresztül és kasul (lévén, hogy az utcák szabályosan vízszintes és függőleges irányban szelik át a várost), közben a világ legsűrűbben lakott szigetén kószálva azon gondolkodtam, vajon miért nevezik New Yorkot „Nagy Almának”, s csak úgy mellékesen megismerkedtem néhány urbánus patkánnyal a metró földalatti járataiból. Érdekes tapasztalat volt, hogy az ember egy viszonylag kicsi, mindössze 57 négyzetkilométernyi területen közvetlen kapcsolatba kerülhet a világ valamennyi népével és fajával, majd a Brooklyn híd helyett véletlenül Harlemben köt ki, éjjel kettőkor a Kínai negyedben beleragad a zsíros aszfaltba, azután Kis Itáliában mexikóiak által készített és felszolgált gnocchi al pesto-t eszik.

Találkoztam Klimt, Kokoschka és Schiele úrral egy galériában az Ötödik sugárút és a Central Park sarkán, ez utóbbi a négylábú házi kedvencek és mulatságos frizbi-zsonglőrök kedvelt találkahelye, de összefuthatunk egy-két bolyongó jazz-zenésszel is. Beszélhetnék még arról, hogy a Times Square-t elárasztotta a kínai turista-giccs, hogy feljutottam a Rockefeller felhőkarcoló csúcsára, vagy arról a két modortalan ázsiai fiatalemberről, akik a tető keleti szárnyán igyekeztek mindenkit félretenni, hogy a város látképe tökéletes hátteret alkosson a róluk készített képhez. De azt hiszem, hogy mindezt inkább egy másik alkalomra tartogatom.

Mi az, ami a legjobban szokott hatni rád, ahhoz, hogy valamit megfessél, vagy megrajzoljál? Alkotása közben mi vezérel? Vannak-e művész kedvenceid? Milyen zenét hallgatsz legszívesebben?

Nagyon sokféle zenét szeretek, a klasszikustól az etno hangzású, jazz, és ambientális zenén keresztül a rockig. Egyedül az a fontos, hogy az, amit hallgatok, megérintsen, vagyis kapcsolatot teremtsen azzal, amit én „kollektív forrásnak nevezek. Ez az az ihletett pillanat, amikor boldogok vagyunk, és egyszerre minden megvilágosodik. Tulajdonképpen a zene szoros kapcsolatban áll a vizuális művészetekkel. Ha csak arra gondolunk, hogy a hang, mint részecskék rezgése képes alakot formálni (egy kísérletben rezonáló lemezre port vagy finom szemcséjű homokot szórtak, és az különböző frekvenciájú hangok hatására, a hangok erősségétől és magasságától függően különböző, szabályos geometriai alakzatokat rajzolt ki. Ezt a jelenséget Ernst Chladni német fizikus és zenész kutatta a 18. században, és felfedezését 1787-ben tette közzé a Felfedezések a hangok elméletéről című munkájában. Körülbelül kétszáz évvel később Hans Jenny svájci orvos, művész és kutató a hullámok és rezgések struktúrájával és dinamikájával foglalkozó “Cymatics” című művében ismertette kristály-oszcillátorral végzett kísérleteinek eredményeit. Ezzel a szerkezettel képes volt megváltoztatni a hang frekvenciáját vagy amplitúdóját, illetve mindkettőt.) Tapasztalhatjuk, hogy a hang vagy a zene fontos szerepet játszik abban a képességünkben, hogy ötleteinket formába öntsük. Ligeti György magyar zeneszerző (Stanley Kubrick 2001: Űrodisszeia című filmjének zenéjének szerzőjeként ismert) szintén hasonló lehetőségekkel kísérletezett, csak egy kissé másképpen. Saját szerzeményeit ugyanis hangjegyek helyett grafikusan, vizuális formák segítségével jegyezte le. Sok művész, mint például Vaszilij Kandinszkij, Paul Klee, Juan Miro vagy Piet Mondrian zenei ihletésre festett (pl. Mondrian Broadway boogie-woogie című képe). A zenei ritmusok vizualizációja fontos témája a képzőművészeti nevelés módszertanának is. Hogyan tehető láthatóvá a láthatatlan hang? Hogyan lehet egy absztrakt fogalmat formába önteni? A zene fontos korrelációt jelent, különösen az absztrakt képzőművészeti kifejezésmód megértésében. A korreláció arra szolgál, hogy egy hasonló problémát, különböző kifejezési eszközök révén megmagyarázzunk.

A hang és a kép érzékelése közötti kapcsolatban érdekes jelenség a szinesztézia, vagyis egyes embereknek azon képességük, hogy hangok hallatán színeket lássanak vagy ízeket érezzenek .

Az a személy, aki rendelkezik ezzel a képességgel, egy bizonyos hangot spontán módon mindig ugyan azzal a színnel köt össze, míg a többieknél a hangok vizualizációs kísérlete mindig mást eredményez. Ugyanez az eset a számokkal is. A következő kísérletet végeztem el a hallgatóimmal: a táblára tetszőleges sorrendben felírtam a számokat 1-től 9-ig, a hallgatók pedig azt a feladatot kapták, hogy írják le, milyen színben „látják” az adott számokat. Egy hét múlva megismételtem a gyakorlatot, de a számokat más sorrendben írtam fel, és senki sem emlékezett már vissza, hogy előzőleg milyen színeket írt le. A szinesztéziás képességgel rendelkező személyek (a 30 hallgatóból ketten voltak) a számokat mindkét esetben ugyanazokkal színekkel társították. Ezen kívül észrevettem még valami érdekeset: számos esetben bizonyos számok azonos vagy hasonló típusú színek köré lettek csoportosítva, például az egyes rendszerint fekete volt vagy fehér, a 4-es és 8-as a válaszok közel 50%-ában narancsszínű vagy barnás volt. Még azok is, akik nem találták el a korábban adott válaszokat, hasonló spektrumból választották a színeket. Ez elgondolkodtatott és arra késztetett, hogy tovább kutassam ezt a jelenséget.

A magiszteri kiállításod képeit általad írt szöveg kisérte, ami olvsmányaidra is utalt. M elyik művészet művelését kedveled a képzőművészeten kívül?

Mindig is vonzott a zene és a színház, de végül mégis a festészet mellett köteleztem el magam. Szeretek énekelni, és korábban kórusban is énekeltem. Jelenleg elfoglaltságaim miatt erre nincs lehetőségem, de azt hiszem, hogy eljön majd az idő, amikor ismét énekelni fogok.

A 9+1 Művésztelepen te és id. Novák Mihály alapítottátok meg az ifjúsági művésztelepet. Hogy született az ötlet és követed-e tovább a telep sorsát, minden évben eljársz oda?

Az ifjúsági művésztelep létrehozásának ötlete abból az igényből fakadt, hogy a fiatalok is esélyt kapjanak a megnyilatkozásra, önkifejezésre és lehetőséget arra, hogy részt vegyenek az ilyen fajta tevékenységekben. Ugyanis a különféle művésztelepek gyakori vendégeként észrevettem, hogy azokon nagyon kevés fiatal művész vesz részt, ha részt vesz egyáltalán. Szerintem a különböző generációknak együtt kellene működniük, mert ez az együttműködés kölcsönösen hasznos lehet.

Melyik művésztelepekre szoktál járni ezen kívül? Mit jelend a számodra egy művésztelepi tartózkodás és mit emelnél ki velük kapcsolatban?

Eddig több mint 50 hazai és külföldi művésztelepen vettem rész . Ezek a képzőművészeti összejövetelek jó alkalmat szolgáltatnak a szakmai tapasztalatok cseréjére, az alkotómunkára, a közös időtöltésre és barátságok kötésére .

Kérlek, válaszd ki egyik képedet és írjál róla többet.

A művészeknek nem kellene elemezniük saját műveiket . Ha ezt tennék, nem művészek lennének, hanem műkritikusok vagy művészettörtén észek . A művész dolga, hogy alkosson, és hogy azzal, amit alkotott , kifejezze mondandóját . A művész tulajdonképpen azért alkot valamit, mert az szavakkal nem írható le, azaz meghaladja a verbális kommunikáció kifejezőeszközeinek lehetőségeit . A képzőművészeti és zenei alkotást mindenekelőtt át kell élni ( ugyan úgy, mint az ízt vagy illatot ), az átéltek leírása pedig nem helyettesítheti magát az érzetet, vagyis a közvetlen élményt . Ezért erre a kérdésre megkísérlek úgy válaszolni, mint azt a hallgatóimnak is tanácsolom: a művészetre a költészet nyelvén felelni . . .

TÉTOVÁZÁS a Trans z form ációk ciklusból , keletkezési év: 2005. Olaj vásznon , méret: 30x35 cm :

...Nem vagyok biztos benne, hol történt mindez: a múzeumban, a piacon, mosogatás közben, vagy az áruk között válogatva az önkiszolgálóban. Sőt, abban sem vagyok egészen biztos, hogy mi is volt az, hogy kibillentett-e az egyensúlyomból, hogy éppen tojás vagy retek mellett álltam, vagy valaki tolakodó jelenlétét észleltem. Lehetett az egy (vagy két) – kapadohány bűzét árasztó - ember... De ez a férfi (vagy nő) valamit mondott nekem. Ezt az arcot valószínűleg láttam már valahol, de hol? Egy piaci asztal mellett, vagy egy szemeteskuka előtt, egyik utcában? A kép valamelyik hónap egyik napján keletkezett... Állok a tükör előtt és nézem magam. Vajon az én tükörképem ez, vagy az az álom, amelyből csupán a hajszínre emlékszem, a hajszálak csillogására, az elmosódott körvonalak szélén ragyogó színekre... Leültem és elgondolkodtam. A tárgyak, mint elefántok álltak a holdfényben. Egészen közel ültem, és elmerengtem. Elgondolkodtam erről. A bennem hordozott élet érzéséről. Semmit sem értettem. Ekkor felálltam és elindultam. Messzire. De csak gondolatban. Fénnyel beragyogott hangok vették körül őket. Leültem az ég alá és elgondolkodtam. Elgondolkodtam erről. (Harmsot olvasva).

LegfRiSSebb
 Chain reaction - Láncreakció

Simone Elkeles imád izgalmas és romantikus könyveket írni a tinédzsereknek, és imád rajongóival találkozni.

Búcsú Márqueztől

A kolumbiai és a mexikói kormány tagjai - élükön az elnökökkel - álltak díszőrséget sárga rózsákkal díszített urnája mellett.

westbook.eu