Szép Szó Műhely

Bácsfeketehegyen kezdetét vette a vajdasági versmondók huszonegyedik tehetséggondozó tábora.

Lódi Andrea 0 hozzászólás

Augusztus 15-én, szombat este 8-tól a Vajdasági Televízió élő adásában követhetjük az ott zajló eseményeket. A nyilvános záróműsort augusztus 16-án, vasárnap délután 3 órakor tartják.

Ezen a nyáron harminchat versmondó vesz részt a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének műhelymunkájában. Oktatóik a három életkor szerint kialakított csoport munkájában a színpadi készségek fejlesztése mellett az olyan általános képességek fejlesztésére is hangsúlyt helyeznek, mint az együttműködés vagy az egymásra való odafigyelés. A 10-12 éves korosztállyal a bácsfeketehegyi Fekete Ágnes leendő magyar tanár foglalkozik, aki frissen tért haza Budapestről egy egyéves gyakornoki képzésről – a Káva Kulturális Műhelyben a színész-drámatanári munkában szerzett tapasztalatot. A 13-14 évesek csoportvezetője Hajvert Ákos tanító, Kaleidoszkóp- és Dudás Kálmán-díjas versmondó Topolyáról, a középiskolásoké pedig Hajós Zsuzsa budapesti drámapedagógus. A délelőtti beszédtechnikai foglalkozásokat Pál Ágnes (Bácsfeketehegy) logopédus-gyógypedagógus tartja mindhárom csoportnak, emellett délutánonként egyéni versfelkészítés is folyik Krekity Olga, Barta Júlia, Bozóki Klára, Pál Ágnes és Farkas Hajnalka segítségével.

A táborozók a napi foglalkozások után különböző közös programokon vesznek részt a versenyjátékoktól a Kiss Zsélykó vezette táncházon át a színházi előadások megtekintéséig. Hétfőn a győri Forrás Színház volt a tábor vendége. Gogol Az őrült naplója című darabot hozták el Ács Tamás előadásában, az előadás után pedig beszélgetést folytattak a táborozókkal. Kedden este egy bemutatóra került sor a műhelyben. A Zentai Magyar Kamaraszínház és a VMVE együttműködésében készült Magyarnak lenni… című pódiumjátékot Domány Zoltán, Boros Nándor és Szabó Zsófia adták elő. A Magyar Nyelv Éve kapcsán létrehozott előadást a Pannon RTV is rögzítette.

A tábor tartalmas programja vasárnapig folytatódik a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet együttműködésével, a Tartományi Kisebbségügyi Titkárság, Kishegyes Község és a Szülőföld Alap támogatásával. A gálaműsorra, augusztus 16-án délután 3 órakor a bácsfeketehegyi színházteremben minden érdeklődőt várnak a szervezők. Itt mutatják be a műhely gyümölcsét Ada, Bácsfeketehegy, Bezdán, Domaszék, Doroszló, Kishegyes, Múzslya, Nagybecskerek, Nagyradonovác, Óbecse, Péterréve, Piros, Szenttamás, Temerin, Topolya, Torda, Újvidék, és Zenta fiatal tehetségei.

LegfRiSSebb
Gabriel García Márquez nem halott
„García Márquez halálának hírét testvére, Aida és a kiadók néhány órán belül hivatalosan bejelentik” – twittelte az „UmbertoEcoOffic” felhasználó hétfőn. A hír persze őrült gyorsan körbeért a Twitteren, és már terjed a Facebookon is, hogy a híres, Nobel-díjas kolumbiai író május 14-én elhunyt. 
westbook.eu