Találkozásom Marino Marini művészetével Firenzében

Kanyó Ervin

Firenze sok-sok reneszánsz kincsének látványától kissé kifáradva szűk kis sikátorokon eljutottam az egykori San Pancrazio templomhoz. Nem túl sok turista tér ide be, ezért nem kell órák hosszat sorban állni, mint a hires Uffizi előtt. E masszív középkori szakrális építmény, amely némán húzódik meg a számtalan firenzei terecske egyikén, igazi modern művészeti élményt rejt. Marino Marini (1901-1980) XX. századi neves olasz szobrász és festő munkáit őrzi az épület, melynek homlokzatán a régmúlt és a legújabb idők építőanyagainak összeolvadása szembetűnő. Az egykori templom több száz éves kopott köveit nagy építészeti leleményességgel betonnal, vassal, üveggel olvasztották egységbe, tiszteletben tartva az építmény eredeti arányait, tömegeit. A nagy boltíves hajót belső erkélyekkel szintekre osztották (lásd az mm17, mm8 képet). Az erkélyek rendszerét folyosók, átjárók, lépcsők szövik össze szerves és egységes vizuális történetté. Magát az épületet úgy éltem meg, mint a középkor ízlésesen bemutatott találkozását a modern formákkal és anyagokkal. Semmi felesleges, semmi oda nem illő rész. Már a tér a belső struktúrájával is valódi szépségélményt nyújtott számomra. (lásd az mm6 képet) Úgy tűnt, mintha maga a szobrász kalauzolna birodalmában: a szobrász meséi, gondolatai, ötletei között jártam-keltem, úgy, hogy egy pillanatra sem éreztem tolakodónak vagy éppen unalmasnak a teret, vagy a kiállított műtárgyakat.
Kis fülkékben, lépcsőfordulókon, támpillérek mellé állítva, vagy a kupola alatt álltak a monumentális jelekké dermedt szobrok. E szépen átérzett lírikus dalok, vagy vallomások az emberről, a lovasról, a lóról, a ló jelképezte ösztönökről, emberi küzdelmekről, férfiakról és nőkről szólnak. Mindezek a rímek bronzból kiöntve, vagy éppen kőből, márványból faragva. Nem látunk itt a nemes carrarai márványból faragott legyőzhetetlen reneszánsz ember ideálokat, mint Michelangelónál. Itt porból, sárból, földből, egyszerű kőből faragott emberfigurákat látunk. E figurák érző, lélegző embereket juttattak eszembe, akik ha talán félnek is, de biztosan állnak talpukon a földön. Miközben a szobrokat nézve a szobrász mesterségbeli tudásában gyönyörködtem, arra gondoltam a modern művészetben is erőteljesen jelen van a szépségigény, és hogy ez az eszme soha nem lesz idejét múlt. Az anatómiai arányok teljesen a helyükön voltak, esetleg csak ott és úgy eltorzítva, hogy azok a költői alapgondolatot még fokozottabban fejezzék ki.
(lásd az mm5 képet). Marini tömzsi lovas szobrai, hol magabiztosan uralják a sorukat jelképező lovat, hol csak egy hajszál választja el őket a földre zuhanástól. (lásd az mm7 képet) Nem tekintélyt parancsoló büszke hadvezérek tartásával ülik meg a hatalmukat szimbolizáló lovat, mint a reneszánsz Veroccionál láthattuk. Marininél inkább sorsuk, életük, vágyaik irányának, erejének jelképeként jelentkezik a testükkel szervesen összeolvadt állat. A legtöbb torzó, figura felületkezelése érdes, itt-ott goromba. Az anyag repedezett, azt is mondhatnánk, sérült (bár még így sérülten is szép, és leheletfinom).
Marino Marinit elsődlegesen az etruszk művészet lírai csiszolatlansága ihlette, mígnem kialakította sajátos képi világát. Sokat tartózkodott Párizsban és ismeretséget kötött a múlt század leghíresebb művészeivel. Festőként éppen azt a gondolatvilágot követte, mint szobrászatával. Festményein érződik a múlt századra jellemző konstruktivista hatás is, de ecsetkezelése érzékeny, oldott, közvetlen.(mm14, mm18).
Nem a hibátlan reneszánsz szépségideált, az elegancia hagyományait követte Marini, hanem az érzékeny, érző, sok fajta élményt megélt embert sejtette velünk. Az embernek azt a pillanatát rögzítette időtlenségbe, ami őszinte, póz nélküli, kedves, törékeny, intim és mulandó.
(lásd az mm1, mm2 képet). Mereven vagy éppen tétován állnak. Figyelve. Gyakran az ég felé függesztett tekintettel. (lásd az mm3, mm4, mm12 képet).
Istent keresik, a felhők közé írott sorsukat lesik, vagy csak az ég madarait fürkészik, esetleg az ordas módjára felhők közül előbukkanó bombázókat lesik?
Bármelyik válasz lehetséges. Ettől volt aktuális a XX században, de ettől aktuális most is.
Egy kis figyelem kell, egy kicsike ráfordított koncentráció, és a szobortekintet, a bronzszáj megmozdul és mesélni kezd. Emberi vágyakról, sérülésekről, vidám élményekről, vágyakról. Mert ezek a szobrok jellé összesűrűsödve, emlékeztetői az emberi esendőségnek, a tökéletlenségben is tökéletesnek.

LegfRiSSebb
 Chain reaction - Láncreakció

Simone Elkeles imád izgalmas és romantikus könyveket írni a tinédzsereknek, és imád rajongóival találkozni.

Búcsú Márqueztől

A kolumbiai és a mexikói kormány tagjai - élükön az elnökökkel - álltak díszőrséget sárga rózsákkal díszített urnája mellett.

westbook.eu